Akár egy spanyol legenda is edzheti Schäfer Andrást
Mint írják, az egykori spanyol válogatott még sosem dolgozott felnőtt együttesnél, jelenleg a királyi gárda tartalékcsapatát irányítja. Korábban a másodosztályú Schalke 04 is…
MInden ami érdekelhet
Mint írják, az egykori spanyol válogatott még sosem dolgozott felnőtt együttesnél, jelenleg a királyi gárda tartalékcsapatát irányítja. Korábban a másodosztályú Schalke 04 is…
2023-ban ez az első alkalom, hogy a Manchester City nem gyűjtötte be a három pontot hazai pályán! Fociclub
A 2023-as F1-es szezon utolsó kvalifikációja következik, vajon sikerülhet meglepni a két időmérős menőt, Verstappent és Leclerc-t? Kövesd velünk élőben!…
A City mestere természetesen Mohamed Salah-t említette elsőként, majd azzal folytatta, hogyha ez nem lenne elég, ott van a Poolban „Sbolazi”…
Mögötte a McLaren két versenyzője, az ugyancsak brit Lando Norris és az ausztrál Oscar Piastri zárt a második és a…
A 40 éves Nicolas Galyt, a tapasztalt ejtőernyőst és repülőmérnököt másodpercekkel azután találta el a repülőgép szárnya, hogy 2018 júliusában kiugrott…
Jócskán lehagyta az eddigi csúcstartó Andy Colet! Fociclub
Parc Fermé: „Nem volt meg az Alpine-ban a lelkesedés és a motiváció az előrelépéshez” Formula.hu
Cikkük szerint Atal Mahmúd al-Haszana palesztin hitszónok gondolatait osztotta meg, amelyben felszólította Istent, hogy sötét napokat hozzon az izraeliekre. A futballista ellen…
Az utolsó napi döntők előtt már három aranyérme van a felnőttek között a magyar válogatottnak a portugáliai Albufeirában zajló kick-box…