Szijjártó Péter: három magyar konzul is jelen lesz a Čukarički-Ferencváros futballmeccs helyszínén
"Három konzul kollégám lesz jelen a stadionban, két konzulunk pedig a Röszke-Horgos határátkelőhelyen már most, reggel 6 órától, annak érdekében,…
MInden ami érdekelhet
"Három konzul kollégám lesz jelen a stadionban, két konzulunk pedig a Röszke-Horgos határátkelőhelyen már most, reggel 6 órától, annak érdekében,…
Továbbra is kiélezett harc folyik a csoport első helyéért… Fociclub
A Braga nem bírt az Union Berlinnel Fociclub
A következő videóban Gombai a győztes negyeddöntőt értékeli Hajrá, magyar ökölvívás! Magyar Ökölvívó Szakszövetség
Megszakadt a németek történelmi menetelése… Fociclub
A londoni együttes a BL-ben első angol csapatként a szünetben már öt góllal vezetett, ráadásul a sorozat történetében először öt…
A vádlott a hamis okmányt, miután szabálysértési eljárásban eltiltották a közúti járművezetéstől, egy vidéki kormányhivatalban leadta. Büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi…
A legelső ülésen a bíróság elfogadta, hogy az olasz kormány és a belügyminisztérium, valamint Calabria tartomány polgári félként képviseltesse magát….
„Még nem veszíthetek!” – Zambo Anguissa Fociclub
A komáromi puskás az M1 aktuálisnak csatornának értékelte ez évi teljesítményét, kiemelve, hogy a csúcsot egyértelműen a júniusi Európa Játékok…