Megharapta a rendőrt, több mint három évet kapott
A járásbíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki…
MInden ami érdekelhet
A járásbíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, testi sértés bűntettében és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétségében mondta ki…
A keresetet egy kaliforniai bíróságon nyújtották be. A kereset szerint a Meta tulajdonában álló Facebook, Instagram, továbbá az Alphabet érdekeltségébe…
„Hatalmas élmény volt a pályán egy ekkora játékossal játszani. Sajnos egyértelmű, hogy a szettek végét nem bírtam fizikálisan. Nincs megállás,…
Az ötkarikás kvótákat a Fukuokában rendezett tavalyi vb-n és az itt úszott idők alapján osztották el – a Japánban dobogósok…
A sorsolásnál mindkét válogatott az 1-es csoportba került és ellenfele lesz a sportági nagyhatalom, címvédő Kína. A férfiak ezen kívül…
"Számos helyzetünk volt az első félidőben, miközben nekik egy sem, a másodikban azonban teljesen elvesztettük a ritmust és a mérkőzés…
Új környezetben próbálkozhat… Fociclub
Három (magyar szempontból csak kettő) szombati futam, délelőtti és dél körüli sprintek: az FIA közzétette az összes fontos kezdési időpontot…
A fiatal brazil futballista szerződése 5+1 évre fog szólni az angol csapattal! Fociclub
A Sacramento Kings és a Denver Nuggets is kétmeccses vereségsorozattal készülhetett az egymás elleni mérkőzésükre. A vendégek remekül védekezve száz pont alatt tartották a…