Székhez kötözve verte meg élettársát
Bartha Andrea közleményében azt írta, a gyanú szerint a büntetett előéletű férfi együttélésük kezdetétől, 2013-tól féltékenységből rendszeresen bántalmazta a párját….
MInden ami érdekelhet
Bartha Andrea közleményében azt írta, a gyanú szerint a büntetett előéletű férfi együttélésük kezdetétől, 2013-tól féltékenységből rendszeresen bántalmazta a párját….
A babakocsi azon kiegészítők közé tartozik, amelyet mindenképpen még a baba érkezése előtt be kell szerezni. A széles választék miatt…
A Mercedes újításairól is árulkodik az új Aston, Alonso Hamilton átigazolásán ironizált, 79 milliárdba kerül a Hungaroring felújítása: erről beszéltünk…
A 8–8-cal záruló rendes játékidő legeredményesebbje Keszthelyi Rita volt három góllal, míg az ötméterespárbajt Magyari Alda védése döntötte el az…
A főügyészség hétfői eljuttatott közleményében azt írta: egy nemzetközi elkövetői köröket kiszolgáló, Magyarországon kiépített bűnszervezet irányítójával, tagjaival és az elkövetésbe bevont…
Ismét Argentínán kivül áll munkába… Fociclub
Fizikai valójában, pályán is megfigyelhettük a legújabb F1-es Aston Martin részleteit: a hátsó felfüggesztésnél kiszúrható legfontosabb különbség azonban nem saját…
Az utóbbi egy hét legfontosabb F1-es híreit beszéltük át Pitwall című műsorunk legfrissebb adásában, kiemelt figyelmet szentelve a Horner-ügynek és…
A címvédő nélkül rendezik meg a párizsi olimpia labdarúgó-tornáját… Fociclub
„Tudom, hogy alapvetően a soron következő három meccs határozza majd meg, milyen lesz ez a torna, de számunkra azért már…