Távozik posztjáról a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke
A szövetséget 2017 óta irányító sportvezető az MKSZ honlapján közzétett közgyűlési meghívóban jelentette be szándékát, egyúttal jelezte, hogy az ülésen…
MInden ami érdekelhet
A szövetséget 2017 óta irányító sportvezető az MKSZ honlapján közzétett közgyűlési meghívóban jelentette be szándékát, egyúttal jelezte, hogy az ülésen…
A felek 2029-ig szóló szerződésben állapodtak meg… Fociclub
A szebb napokat is látott „sonkások” ősztől újból az élvonalban szerepelhetnek… Fociclub
Az MLSZ által készített helyszíni összeállításból ezúttal a csapattársak és a Liverpool-szurkolók véleményéből csemegézünk. A holland válogatott támadó, Cody Gakpo…
Az angol csatár elmondta, nagyon élvezi ezeket a mérkőzéseket Fociclub
Egyik csapat vezetőedzője sem húzott váratlant… Fociclub
Ismét menedzsert válthatnak…? Fociclub
Bóta Márton, a válogatott sajtófőnöke szerda délután arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az MJSZ vizsgálódik az ügyben, és ezt követően…
Nagy segítség lehet az angol bajnoki címért folyó harcban Fociclub
Nem akarnák elengedni a királyiak Fociclub