Németh Anett röplabdázó Perugiában folytatja pályafutását
„Szerettem volna Olaszországban maradni, az újonc létére nagy terveket szövő Perugia pedig olyan ajánlattal állt elő, amit nem tudtam visszautasítani….
MInden ami érdekelhet
„Szerettem volna Olaszországban maradni, az újonc létére nagy terveket szövő Perugia pedig olyan ajánlattal állt elő, amit nem tudtam visszautasítani….
Hamilton lehetséges utódjaként emlegették, a Red Bull pedig a hírek szerint opcionális szerződést kínált neki. Miért maradt mégis a thaiföldi…
A Puskás Aréna is beugrott volna… Fociclub
A „paris2024tickets” applikáció kínál lehetőséget arra, hogy az érdeklődők tényleg azokra az eseményekre jussanak el, amelyekre szeretnének. Az első értékesítési…
A FIFA vezető testülete a 74. kongresszus helyszínén, Bangkokban tartotta ülését szerdán és megerősítette pozíciójában a svéd–holland kettős állampolgárságú Grafströmöt,…
Az ügyben a Fővárosi Főügyészség vádirata alapján folyik büntetőeljárás a Fővárosi Törvényszéken az elsőrendű vádlott – mint bűnszervezetben elkövető – ellen testi…
Kinevezték az új trénert… Fociclub
A vb legjobb játékosának járó Aranylabda-díj rejtélyes körülmények között tűnt el, évtizedek óta nem lehetett róla tudni, csak a közelmúltban…
Parc Fermé: Videó: Senna első F1-es autójába ült Gasly Formula.hu
Porga Gyula (Fidesz–KDNP) polgármester felidézte, hogy a 2023-as Európa kulturális fővárosa címet követően tavasszal rali Európa-bajnoki futamot rendeztek Veszprémben. Minden…