Álmainkba is belelát a mesterséges intelligencia
Mindezt hosszú munka előzte meg, amelynek nagy része adatgyűjtés volt. Három kísérleti alany agyi tevékenységeit folyamatosan monitorozták alvás közben az…
MInden ami érdekelhet
Mindezt hosszú munka előzte meg, amelynek nagy része adatgyűjtés volt. Három kísérleti alany agyi tevékenységeit folyamatosan monitorozták alvás közben az…
Úgy tűnik, hogy a Google igen hatékony hirdetési formának tekinti a kiterjesztett valóságot (AR), és valljuk be, van is benne…
Napjainkban az okostelefon-gyártók egymással versengenek azon, hogy ki tud jobb kamerát építeni a készülékeibe – ennek eredményeképp már az alsókategóriás…
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Neumann János személye, szellemisége nyilvánvalóan inspirálóan hatott, illetve hat minden résztvevőre. Kiemelte, hogy a minisztériumot büszkeséggel…
A Magic 6 a Snapdragon 8 harmadik generációs chip beépített generatív AI nyelvi modelljeit használja a YOYO nevű új személyi…
A felhasználói panaszok alapján javarészt legalább tízéves eszközökről van szó, így nem meglepő a támogatásuk megszüntetése. A megalapozott gyanú szerint…
A Sencsou-17 űrhajó („isteni hajó”) és legénysége egy Hosszú Menetelés-2F elnevezésű rakétával szállt fel helyi idő szerint csütörtökön 11 óra…
A Matchmaker jelenleg 15 országban érhető el, köztük az Egyesült Államokban, az Egyesült Királyságban, Ausztráliában, Kanadában, Franciaországban és Németországban, míg…
A kutatók olyan kérdéseket tettek fel különböző chatbotoknak, melyekben konkrét művek idézeteire voltak kíváncsiak. A Harry Potter első részéből 161…
A per központi állítása, hogy a Meta üzleti modellje a fiatalok figyelmének minél hosszabb lekötésén alapul, ezt a célt pedig…