A Neuralink céget 12 majom halálával vádolják, Musk mindent tagad
A New York Times Dealbook szerdai konferenciáján Musk megismételte, hogy a Neuralink a már halálhoz közel álló majmokkal végzett kísérleteket….
MInden ami érdekelhet
A New York Times Dealbook szerdai konferenciáján Musk megismételte, hogy a Neuralink a már halálhoz közel álló majmokkal végzett kísérleteket….
Közleményük szerint a Magyarországot egyedüli csapatként képviselő „PTEnigma” a 447 nevezett európai csapatból jutott a 16-os döntőbe, majd a pénteken…
Másfélszeresére, 60 990 dollárra nőtt a Tesla futurisztikus elektromos pickupjának az ára azóta, hogy Elon Musk alapító-vezérigazgató 2019-ben a nagyközönség előtt lerántotta…
A márka német önkénteseknek kiosztott belőlük 500 párat, majd hat hónap után begyűjtötte az oroszlánrészüket, és egy holland ipari komposztálóba…
A különféle mentális betegségek számos embert érintenek, közülük sokan fordulnak pszichológushoz, pszichiáterhez. Ám a szakemberek sok országban túlterheltek lehetnek, így…
Az X közösségi hálózaton (korábbi nevén Twitter) azt mondta: "Jelenleg egy kicsit veszélyesnek tűnik ott, de hiszek abban, hogy egy…
Manapság már a világ minden táján előtérbe helyezik a kisebb, nagyobb vállalatok a környezetvédelmet, és megpróbálnak úgy üzemelni, hogy minél…
A floridai IHMC (Institute for Human & Machine Cognition) intézet munkatársai olyan technológiák fejlesztésével foglalkoznak, amelyekkel lehetségessé válik az emberi képességek maximális…
Egy eredeti AirPods ára 150 dollár, a látszólag teljesen olyan hamisítványoké mindössze 20-40 dollár. De vajon tényleg ekkora közöttük a…
A 33 állam főügyésze által október végén benyújtott keresetet eredetileg részben kitakarva hozták nyilvánosságra. A panaszban idézett vállalati dokumentumok leírják,…