A Közel-Keletre szerződött az AS Roma középpályása – HIVATALOS
Egy év után elhagyta a fővárosi klubot… Fociclub
MInden ami érdekelhet
Egy év után elhagyta a fővárosi klubot… Fociclub
A Copa América döntőjében kellett lecserélni… Fociclub
Régi ismerőssel futballozhat együtt… Fociclub
Eredmények:páros, 1. forduló (a nyolc közé jutásért):Babos Tímea, Ellen Perez (magyar, ausztrál, 1.)-Bartha Panna, Tóth Amarissa 6:1, 1:6, 10-5 –…
A magyar bajnok, amelynek három kört kell sikerrel vennie a főtáblára jutáshoz, jövő kedden 20 órától fogadja a The New…
Az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) megbízásából a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) a Debreceni Egyetemmel, a Miskolci Egyetemmel, a Nemzeti Rendezvényszervező…
A folytatásban szabadrúgásból ugyan betaláltak a magyarok, de a játékvezető visszafújta az esetet, így a szünetig maradt az egygólos török…
A második fordulóban dőlt el a törökök elleni találkozó… Fociclub
„Valamennyi ötkarikás játékokra kiemelten készülünk, de a velünk megegyező időzóna miatt a párizsinak még nagyobb jelentősége lesz” – fogalmazott Székely…
Reagáltak a „megdöbbentő, a sport és az emberi jogok értékeivel ellentétes megjegyzésekre” Fociclub