Kós Hubert legjobb idővel döntős
Két magyar úszóért is szoríthattunk a férfi 200 méter hát elődöntőjében. Mindketten az első futamban rajtoltak. A tavaly világbajnokságot nyerő…
MInden ami érdekelhet
Két magyar úszóért is szoríthattunk a férfi 200 méter hát elődöntőjében. Mindketten az első futamban rajtoltak. A tavaly világbajnokságot nyerő…
„Azzal a céllal vágtunk neki a napnak, hogy legyőzzük az olaszokat. Utána jött egy kellemetlen asszó az irániak ellen. Mi…
„Amire igazán készültem, az olimpia, abból ez volt most az utolsó. Szerettem volna mindenféle teher nélkül úszni, ez sikerült, kiúsztam…
Szilágyi Áron kezdte a döntőt a dél-koreai Park ellen, amit az ázsiai 5:4-re nyert meg. Rabb Krisztián vette át a stafétát, aki…
Rögtön a találkozó elején támadólag lépett fel a hazai csapat, amelynek több lehetősége lett volna a vezetés megszerzésére. A vendégek…
A vártnál nehezebben, de kiharcolta a továbbjutást Pető Tamás csapata! Fociclub
A keddi kánikula szerdán sem enyhült Párizsban. A hőmérséklet masszívan 30 fok felett volt napközben, a tornaversenyeknek otthont adó, 15…
A két világklasszis úszó nem először párbajozik a medencében, a 2022-ben Budapesten rendezett világbajnokságon Milák legyőzte a 1:53.37 perces francia…
Szilágyi Áron kezdte a döntőt a dél-koreai Park ellen, amit az ázsiai 5:4-re nyert meg. Rabb Krisztián vette át a stafétát, aki…
Egyben nyílt üzenetet is küldött a sajtó képviselőinek… Fociclub