BL- és Kl-selejtező: a Dinamo Zagreb sima, a Lille nehéz győzelemmel lesz ott a főtáblán – összefoglaló
A Konferencialigában a török és belga csapat is továbbjutott Fociclub
MInden ami érdekelhet
A Konferencialigában a török és belga csapat is továbbjutott Fociclub
A hazai szövetség pedig bizakodó a szervezést és az eredményeket illetően.„Talán nem túlzok azzal, hogy a férfi A csapat éremesélyes….
A torinói gárda 2029 nyaráig szóló szerződést kötött vele! Fociclub
Orbán Viktor miniszterelnök saját fb-oldalán fogalmazta meg jókívánságait, amikor azt írta, hogy „A szurkolás nem érhet véget, a paralimpia még…
Szerdán a padróni technológiai központból indult a mezőny, amely oda is tért vissza 166,5 kilométer megtétele és négy alacsonyabban kategorizált…
Szabadon igazolható játékosként tehette meg mindezt… Fociclub
A Premier League legutóbbi idényének egyik kiesőjéhez… Fociclub
Erről az európai szövetség számolt be szerdai hírlevelében. Nyéki Balázs együttese öt év után, története során másodszor diadalmaskodott a BL-ben,…
A torna elődöntője utáni rendbontás miatt… Fociclub
A 23 éves országos csúcstartó sprinter a verseny eredményközlő oldala szerint előbb a rövidebb távon versenyzett, amelyen 11.46 másodperc alatt…