Bundesliga: fordulatos, hétgólos mérkőzésen győzte le a Leverkusen a Wolfsburgot – videóval
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak… Fociclub
MInden ami érdekelhet
Gólgazdag összecsapáson a hosszabbításban tudta megnyerni a mérkőzést a Gyógyszertáriak… Fociclub
Továbbra is mindkét csapat veretlen a szezonban Fociclub
A hazai szövetség tájékoztatása szerint rendeletet kellett módosítani ahhoz, hogy Major megkaphassa a címet, amely eddig évente csak egyszer volt…
A 24 éves Norrisnak ez az idei és pályafutása során is a harmadik futamgyőzelme. Verstappen második lett, mögötte Norris csapattársa,…
Ezzel megfordította a mérkőzést! Fociclub
„Fontos, hogy ez itt megvalósult. Állami vezetők is érdeklődtek az esemény iránt, megjelentek a versenyen. De ami a legfontosabb, hogy…
Csillaghullás és két kilencnyilas szombaton! Az MVM Dome-ban zajló IV. Hungarian Darts Trophy-n több nagyágyú is búcsúzott, mint ahogy befejezte…
Az FC Kassa játékosai a hajrában kiengedték kezükből a 3 pontot. A Szlovák Labdarúgó Niké Liga 8. fordulójában a többségi…
Ez volt a firenzei együttes első győzelme a szezonban… Fociclub
Március óta először szerzett gólt Fociclub