Ligue 1: brutális belépője után rögtön kiállították Donnarummát! – videóval
10 perc után mehetett zuhanyozni… Fociclub
MInden ami érdekelhet
10 perc után mehetett zuhanyozni… Fociclub
Szombaton tartották azt a választást, amelyen az derült ki, hogy a jelöltek közül ki lesz tagja a U.S. National Soccer…
– Ki vette észre Kőbányán, hogy van egy tíz-tizenegy éves srác, akiből még lehet valaki? – Az édesapám. Ő volt az, aki…
Donnarumma már a 10. percben a kiállítás sorsára jutott, de így is sikerült begyűjtenie mind a három pontot a párizsiaknak……
Németország: Bild:„Szerencsés csoport a hazai Eb-n. Ebből még mi is továbbjuthatunk! Németországnak Skócia, Magyarország és Svájc lesz az ellenfele….
Már tíz pont a hibátlan csapat előnye az élen… Fociclub
A Nationalelf a franciákkal és a hollandokkal találkozik majd tavasszal. „Szándékosan nem úgymond kis nemzetek ellen szerettünk volna játszani. Mindig…
Két négyest dobtunk harcba a Világkupa-széria zárónapján, az első vb-főpróbát tartott, azaz már a dohai kvartett szállt vízbe Fábián Betti,…
A német szövetség (DFB) a szombati, hamburgi csoportsorolás és az órára lebontott program kihirdetése után ismételten hangsúlyozta, hogy ezúttal egymillió…
Egy angol humorista követte el az akciót… Fociclub