Csíkszeredai siker a DAB otthonában
Az első játékrészben Részegh Tamás találatával szereztek vezetést a vendégek, majd a második felvonásban még kétszer betaláltak, közben pedig a…
MInden ami érdekelhet
Az első játékrészben Részegh Tamás találatával szereztek vezetést a vendégek, majd a második felvonásban még kétszer betaláltak, közben pedig a…
„Véleményem szerint olyan időket élünk, amikor nem fér bele egy nagy ünneplés” – nyilatkozta a Welt am Sonntag lapnak. A sportvezető…
Nem a korábbi csapatának adták kölcsön… Fociclub
Az FTC idén harmincadik alkalommal hódította el a magyar bajnoki címet, majd ezüstérmesként zárt az Erste Ligában. Ezt követően sok…
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) honlapjának beszámolója szerint a 37 éves jamaicai atléta ugyan 2017-ben visszavonult és szerinte elsősorban az…
Minden átigazolási hír egy helyen! Fociclub
Január 2-án érkezik új csapatához Fociclub
Az új szerződése 2028 nyaráig érvényes! Fociclub
„Még van időm egy kicsit pihenni és feltöltődni, de január harmadikán kezdődnek az edzések. Onnantól kezdve teljes erővel készülünk, először…
Hosszú távú megállapodást írhat alá… Fociclub