
Hamilton: Nagyszerű húzás a csapattól
A két Mercedes rendesen felkavart az addig leginkább csak csordogáló versenyt azzal a stratégiai húzással, hogy mindkét pilótáját kihívta friss…
MInden ami érdekelhet
A két Mercedes rendesen felkavart az addig leginkább csak csordogáló versenyt azzal a stratégiai húzással, hogy mindkét pilótáját kihívta friss…
Bár csak ötödik lett Max Verstappen, akinek így megszakadt a győzelmi sorozata, a világbajnoki összetettben így is nőtt az előnye…
Lando Norris a negyedik helyről rajtolt a vasárnapi Formula-1-es Szingapúri Nagydíjon, és bár a pályán nem előzött, mégis másodikként látta…
Sokáig úgy tűnt, hogy Sainzcal az élen bevonatozik a mezőny a célba, amin a biztonsági autós fázis sem tudott változtatni,…
A fordulatos Szingapúri Nagydíj beszámolója ide kattintva olvasható, aki pedig az élő tudósításunkat lapozná vissza, itt teheti meg. Az F1-es…
Kialszanak a piros lámpák, Sainz jól kapta el nagyon a rajtot, a két Ferrari az élen, miután Russell mellett Leclerc…
Ha megnézzük a versenyre megmaradt gumiszetteket a Formula-1-es Szingapúri Nagydíjon, azt láthatjuk, hogy az élmezőnyből csak a két Mercedes-pilóta rendelkezik…
Balogh Tamás 3 órája2023-09-17 12:30:00 Pletyka: német sportszergyártó óriás adhatja az F1-es AlphaTauri új nevét? https://formula.hu/parc-ferme/36519 Hosszú hónapok óta téma…
Balogh Tamás 58 perce2023-09-17 11:31:00 Motorcsere és a parc fermé megsértése miatt változik az F1-es Szingapúri Nagydíj rajtrácsa https://formula.hu/parc-ferme/36518 Csak…
Héjas Szilárd 22 perce2023-09-17 11:00:00 Videó: Ezzel a körrel szerezte meg a szingapúri pole-t Sainz https://formula.hu/parc-ferme/36517 Videón a spanyol tökéletes…