Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Két hiányzóval startolt el a MotoGP idei első Indiai Nagydíja: Alex Marquez az időmérős bukása során törte el három bordáját, míg Luca Marini kulcscsonttörést szenvedett a sprintversenyen produkált rajtbalesetben – amelynek kiváltásáért egyébként hosszúkörös büntetést is kapott.

A pole-ból ismét Marco Bezzecchi várhatta a 21 körösre rövidített távot, és bár ismét lerajtolta őt Jorge Martin és Francesco Bagnaia, a VR46-os olasz már az első körben visszaelőzte két ducatis márkatársát, így visszavette a vezetést. Hármójuk mögött a két repsolos, Marc Marquez és Joan Mir harcolt a yamahás Fabio Quartararóval.
Bezzecchi pillanatok alatt elképesztő ütemben rázta le magáról az üldözőit: a másodéves versenyző bődületes tempója már a szombati sprinten bemutatott felzárkózása során is látszott, most a Marini-féle incidens nélkül az élen tudta ezt kimotorozni. A második helyért Martin támadta kemény kifékezős manőverrel Bagnaiát, akire így Marquez is megérkezett – hogy aztán az 1-es kanyarban elcsússzon a hondás, aki a versenyt azért folytatni tudta.
Míg Bezzecchi a féltávhoz érve négy másodperc fölé tornázta az előnyét, Bagnaia nem engedte el Martint – olyannyira nem, hogy kilenc körrel a vége előtt a gyári versenyző meg is előzte a pramacost. A dráma viszont ezután következett, Bagnaia ugyanis a következő körben eldobta a Ducatit, nullázott a világbajnoki éllovas!

Martin így sem dőlhetett hátra, főleg amiatt, mert elkezdett szétnyílni a bőrruhája, menet közben kellett újra felhúznia a zipzárt rajta. Emiatt veszített is az előnyéből a dobogós helyet Bagnaia esése után megöröklő Quartararóval szemben. Mögöttük egyébként Mir motorozott sokáig negyedikként, de a hajrára fordulva a KTM-es Brad Binder elkapta őt, miután a spanyol hibázott egyet.
Bezzecchit mindez nem zavarta meg, félelmetes fölénnyel húzta be idei harmadik győzelmét. A második helyért hirtelen csata alakult még ki, Martin hibázott hatalmasat, így Quartararo megelőzte, de a pramacos gyorsan visszavágott. Így a spanyol lett a második, ezzel 13 pontra megközelítette Bagnaiát a vb-tabellán. Quartararo idén másodszor fért fel a pódiumra a Yamahával. A futam után Martin orvosi ellátásra szorult, szemlátomást kikészült és az ájulás közelébe került a hőségtől.
A dobogósok mögött jött Binder és Mir, őket Johann Zarco, Franco Morbidelli, Maverick Vinales, az elcsúszása után a kilencedik helyre visszazárkózó Marquez, valamint Raul Fernandez követte a top 10-ben – miután Aleix Espargaro és Fabio di Giannantonio is kiállt a bokszba műszaki hibával.
Folytatás egy hét múlva Motegiben, a Japán Nagydíjjal.
Eredmények hamarosan!
| 1. | Marco Bezzecchi | Ducati | |
| 2. | Jorge Martín | Ducati | 8.649 |
| 3. | Fabio Quartararo | Yamaha | 8.855 |
| 4. | Brad Binder | KTM | 12.643 |
| 5. | Joan Mir | Honda | 13.214 |
| 6. | Johann Zarco | Ducati | 14.673 |
| 7. | Franco Morbidelli | Yamaha | 16.946 |
| 8. | Maverick Viñales | Aprilia | 17.191 |
| 9. | Marc Márquez | Honda | 19.118 |
| 10. | Raúl Fernández | Aprilia | 26.504 |
| 11. | Takaaki Nakagami | Honda | 28.521 |
| 12. | Miguel Oliveira | Aprilia | 29.088 |
| 13. | Pol Espargaró | KTM | 29.728 |
| 14. | Jack Miller | KTM | 31.324 |
| 15. | Stefan Bradl | Honda | 35.782 |
| 16. | Michele Pirro | Ducati | 49.242 |
| Kiesett: | |||
| Fabio Di Giannantonio | Ducati | ||
| Francesco Bagnaia | Ducati | ||
| Aleix Espargaró | Aprilia | ||
| Augusto Fernández | KTM | ||
| Nem indult: | |||
| Álex Márquez | Ducati | ||
| Luca Marini | Ducati | ||