Megvan az első kassai siker

Négy gólt rúgott az FC Kassa Szakolcán

Megszerezte első győzelmét az idényben az FC Kassa a szlovák labdarúgó-bajnokságban. A sárga-kékek parádés első félidőt produkáltak Szakolcán, már a szünetben négy góllal vezettek, végül 4-2-re nyertek. A kassaiak történetük során először győztek bajnoki mérkőzésen Szakolcán.

Két hét szünet után lépett ismét pályára az FC Kassa, amely három helyen változtatott kezdőcsapatán. A kapuban Dabrowski helyett Kira kezdett, Damjanović pedig ezen a találkozón mutatkozott be kassai színekben. A támadósorban Sovič kapott lehetőséget.

Álomszerűen indult a mérkőzés a többségi magyar tulajdonban lévő csapat számára. Már a 4. percben megszerezték a vezetést: Damjanović jobb oldali beadását Madleňák fejelte a hálóba. A Kassa lendületben maradt, a 19. percben pedig már 0-2 állt az eredményjelzőn. Sovič visszatett labdája után kialakult kavarodás végén Maraś elé került a labda, aki közelről nem hibázott.

Mindössze három perccel később jött a harmadik kassai találat. Lichý készített elő Palumetsnek, aki gyönyörű lövéssel a hosszú sarokba küldte a labdát. A hazaiak csak ezután kezdtek veszélyesebbé válni, de Kira állta a sarat.

A 35. percben gyakorlatilag eldőlni látszott a mérkőzés. Daniel kezezése után a Kassa mintegy 25 méterről végezhetett el szabadrúgást. Lichý lövése a felső lécről Riška kapus hátára, onnan pedig a hálóba pattant, így a vendégek már 4–0-ra vezettek. A szünetig nem változott az eredmény.

Szakolca felzárkózott, de a Kassa megtartotta az előnyét

A második félidőben teljesen más arcát mutatta a hazai csapat. Ravas szabadrúgása után a labda Gallovič kezét találta el, a játékvezető pedig tizenegyest ítélt. Onyedika értékesítette a büntetőt, ezzel 1–4-re módosította az állást.

A Szakolca tovább támadott, Nonikašvili előbb a kapufát találta el, majd az 59. percben Daniel beadása után fejjel már eredményes volt. Ezzel 2-4-re zárkóztak fel a hazaiak.

A hajrában mindkét oldalon akadtak lehetőségek. A csereként pályára lépő Kahvić ziccerét Riška védte, a túloldalon pedig Kira több alkalommal is fontosat hárított. A 89. percben Mášik szabadrúgásánál is nagy védést mutatott be a kassai kapus.

Újabb gól már nem született, így az FC Kassa 4-2-re győzött Szakolcán, és megszerezte első három pontját a szezonban. A siker történelmi is: a sárga-kékek tizedik szakolcai mérkőzésükön először tudtak nyerni a városban.

A kassaiak legközelebb a Szlovák Kupa második fordulójában a harmadosztályú Raszlavica otthonában lépnek pályára, majd augusztus 22-én, szombaton 20.30-tól a Slovan Bratislavát fogadják.

Szakolca–FC Kassa 2-4 (0-4)

Gólszerzők: Onyedika (büntetőből), Nonikašvili, illetve Madleňák, Maraś, Palumets és Lichý.

Sportbanya.hu