Még nem dőlt el az orosz zászló és himnusz sorsa

MH/ MTI
2025. december 27. szombat. 14:07

Erről Arkagyij Dvorkovics, a FIDE elnöke beszélt dohai sajtótájékoztatóján, amelyet a gyorssakk- és villámsakk-vébé alkalmából tartott a katari fővárosban. A nemzetközi szövetség orosz elnöke egyúttal hangsúlyozta, hogy a konzultációkat a végleges döntésről folytatják a NOB-bal.

A FIDE közgyűlése két hete 61-51 arányban megszavazta az orosz sakkozókkal szembeni összes szankció feloldását, egy másik szavazás eredményeként viszont arra mondott többségi igent, hogy továbbra is semleges zászló alatt versenyezhessenek. A kettős voksolás után Dvorkovics úgy fogalmazott: „mindkét eredmény jogszerű és érvényes, de még konzultálni fogunk a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal a végső döntés meghozatala érdekében”.

Az orosz sakkozók a katari vébén is a FIDE zászlója alatt szerepelnek.

A pénteken kezdődött dohai világbajnokságon, ahol vasárnap gyorssakkban, kedden pedig villámsakkban hirdetnek végeredményt, öt magyar vesz részt.

Írja a Magyar HÍrlap