Kritikus lehet az év utolsó vitorlásversenye

MH/MTI
2025. december 26. péntek. 16:51

„Hideg lesz. Eső lesz. Rázós lesz. Az emberek tengeribetegek lesznek, és lesznek balesetek, valószínűleg sérülések is” – mondta Goddard.

A szervezők szerint akár 4 méteres hullámokra és 25 csomós szélre is számítaniuk kell a 128 hajóból álló mezőny tagjainak.

Tavaly két vitorlázó halt meg a verseny során, két különböző balesetben, amelyeket a nehéz körülmények idéztek elő, és a 104 hajóból harminc nem ért célba.

Számos időjárással kapcsolatos katasztrófa árnyékolta már be a hagyományos viadalt 1945 óta: 1998-ban például nagy vihar csapott le a mezőnyre a Bass-szorosban, hatan életüket vesztették és öt hajó elsüllyedt.

A versenyrekordot az LDV Comanche tartja 2017 óta, amikor 1 nap, 9 óra, 15 perc és 24 másodperc alatt teljesítette a távot. Ez a csúcs az idei időjárási körülmények miatt várhatóan nem lesz veszélyben.

A versenyzők rózsaszirmokat szórtak a vízbe, amikor a rajt után elhaladtak a Bondi Beach mellett, ahol december 14-én két férfi egy antiszemita fegyveres támadás során 15 embert megölt és további több tucatnyit megsebesített a hanukafesztivál résztvevői közül.

A mezőny 628 tengeri mérföldet (1170 kilométert) tesz meg Sydneyből Új-Dél-Wales állam déli partjai mentén és a Bass-szoroson át Tasmánia fővárosáig, Hobartig.

Írja a Magyar HÍrlap