Fontos, hogy a fiatalokat megtartsuk a sportban

MH/MTI
2025. december 3. szerda. 22:35

A sportért felelős államtitkár erről az utanpotlassport.hu által 15. alkalommal megrendezett „Egy nap az utánpótlásért” című konferencián beszélt szerdán. Schmidt Ádám kiemelte: „Nemcsak tizennyolc éves korban nagy a lemorzsolódás, hanem tizenhárom-tizennégy évesen is nagyon sok fiatalt veszítünk el. Nagyon sok fiatal úgy kerül ki a sport világából, hogy a folyamatos kudarcok hatására annyira megundorodik a sporttól, hogy később még nézőként sem megy ki a sporteseményekre” – fogalmazott.

Az államtitkár szerint éppen a nagy lemorzsolódás érdekében dolgoznak a kettős versenyrendszer bevezetésén, hogy ezáltal majd azoknak is tudjanak alternatívát kínálni a versenyeztetésben is, akik például csak hetente háromszor edzenek, és ne legyenek sorozatos kudarcélményeik azokkal szemben, akik többet gyakorolnak és így felkészültebbek. Mint mondta, az utánpótláskorú sportolóknak mindössze egy-másfél százaléka jut el odáig, hogy felnőttként Európa- és világbajnokságon, vagy olimpián vehessen részt, a sportállamtitkárság azonban a fennmaradó 98 és fél százalékot is szeretné benntartani a sport világában.

Schmidt Ádám utalt arra, hogy az elmúlt évben számos intézkedést tettek az utánpótlássport előmozdítása érdekében. Egyrészt a sportinfrastruktúra fejlesztésének következtében ma már a fiatalok olyan kulturált környezetbe érkezhetnek sportolni, hogy a szülők is szívesebben hagyják ott őket a sportpályákon. Emellett többek között bevezették a Nevelő Edző Programot, kibővítették az Utánpótlás Edzői Programot, a HISZEK Benned Sport Programon és a a HISZEK Benned Sport Program Pluszon keresztül a kis- és közepes egyesületeket is támogatják. Az államtitkár szerint így a feltételrendszer adott ahhoz, hogy a sok környezeti hatásnak kitett fiatalokat sikerrel tudják megnyerni a rendszeres sportolásnak, ami nemcsak sportszakmai, hanem társadalmi szempontból is fontos.

Írja a Magyar HÍrlap