
A kiadott program szerint a 200 méter hátúszás és a 200 méter vegyes döntőjét egyaránt a 2028-as Los Angeles-i olimpia hatodik úszónapján, azaz július 27-én, csütörtökön rendezik meg – írja az MTI. Kós Hubert 2024-ben Párizsban az előbbi számban már felült a világ trónjára, az utóbbihoz pedig az idei szingapúri világbajnokságon tért vissza, ahol bronzérmet szerzett. Most azonban kénytelen lesz választani kedvenc számai között, hiszen a két döntő között alig több mint egy órányi pihenőidő állna az olimpiai bajnok rendelkezésére.
A 22 esztendős olimpikonnak annyi szerencséje van, hogy a 200 hát döntőjére kerül sor először, ahol Kós egyértelműen toronymagas esélyesnek számít, hiszen nemrégiben a rövidpályás világcsúcsot is megdöntötte a számban. Így, amennyiben sikerül megvédenie címét, akár felszabadultan, örömúszásként is rajthoz állhat a vegyes döntőben.
A két finálé között hivatalosan 75 perc telik el, ám az interjúk, sajtókötelezettségek miatt ez az idő valójában alig több mint egy órára csökkenhet.
Nem ez lenne az első eset, hogy a versenyprogram keresztülhúzza Kós számításait: a párizsi olimpián is szerencsétlenül alakult a menetrend, amikor ugyanazon a napon rendezték a 200 hát döntőjét és a 200 vegyes elődöntőit. Akkor az Amerikában készülő sztár végül az utóbbi számban nem indult el – annak ellenére, hogy ő tartja a junior világcsúcsot, amelyet a 2021-es Európa-bajnokságon úszott, adta hírül a Ripost.
Objektum doboz
Írja a Magyar HÍrlap