
MH/ MTI
2025. október 22. szerda. 18:55
Palkovics László hozzátette: a kormány minden segítséget megad a kezdeményezés támogatásához. Felidézte, hogy Magyarország 2020-ban dolgozta ki a Mesterséges Intelligencia stratégiát, amelynek már több kézzelfogható eredménye van.
Belényesi László, az Energiaügyi Minisztérium (EM) európai uniós fejlesztések végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára elmondta: az IVSZ 997,94 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz Program keretében az IVSZ AI Kompetencia Központ létrehozása és működtetése című projekt megvalósítására, a projekt idén októberben indult, és várhatóan 2028 őszén zárul.
Palkovics László közölte: a stratégiát a Mesterséges Intelligencia Koalíció segítségével átdolgozták, az implementációja zajlik.
A múlt héten jelentek meg a stratégiából levezethető kormányhatározatok, közülük a kormánybiztos kiemelte a nagy adatközpontok létrehozásáról, és működtetéséről, vagy a high-tech termékeken belül a robotok gyártásának kidolgozásáról szóló határozatokat. A jövő héttől további határozatok jelennek meg, amelyekkel a kormány a stratégia implementálását támogatja – közölte.
Mint mondta, a stratégia számos fontos dolgot tartalmaz, így például a magyar vállalatok digitális üzleti folyamatainak előmozdítását a mesterséges intelligencia segítségével. Zajlik az állam által létrehozott konstrukciók bemutatása, amely a cégeket támogatja. Példaként említette a jogi asszisztens funkció bevezetését. Ismertette: a KSH hozza majd létre a gazdasági AI asszisztenst, amely a gazdasági adatokból képes üzleti tanácsot adni a kkv-k számára.
Az IVSZ AI Kompetencia Központ létrehozása komoly lehetőséget teremt, amivel élni kell a vállalkozásoknak – hangsúlyozta Palkovics László, és megjegyezte, nem kell félni ezektől az alkalmazásoktól.
Belényesi László tájékoztatása szerint a vállalkozások digitális transzformációjára az Intelligensebb Magyarország programban 160,2 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre. Az IVSZ projektje a Digitális Megújulás Operatív Program (DIMOP) Plusz Iparági non-profit szereplők bevonásával, ágazati típus problémákra alkalmazható modell megoldások létrehozása című pályázati felhívás keretében valósul meg.
Ismertette: az információs és kommunikációs technológia (ikt) feldolgozóipara az elmúlt években éves átlagban 6,2 százalékos növekedést mutatott, az ikt-szolgáltatás átlagosan 6,4 százalékot bővült évente, emellett a hazai foglalkoztatottak közel 20 százaléka ide tartozik. Közölte: az IVSZ legalább 115 vállalkozás mentorálását vállalta a programban, valamint 2,2 millió euró értékű digitális termék és szolgáltatáscsomag kifejlesztését vállalták megvalósítani 2028 őszéig.
A gazdasági versenyképesség kulcsa a technológiákban rejlik, mint amilyen az AI. A digitalizáció nem automatikus előny, azokat el kell terjeszteni a szolgáltató szektorban – vélekedett Tajthy Krisztina, az IVSZ főtitkára. Hozzátette: az IVSZ kiemelkedő lehetőségnek tartja az informatikai cégek támogatását, a most induló program nagy lehetőséget jelent.
Tajthy Krisztina tájékoztatása szerint a 36 hónapos program októberben indult, a tervezéskor számos nemzetközi AI, digitális és szoftverfejlesztési kompetenciaközpontot megvizsgáltak. A projekt országos lefedettségű, informatikai klaszterek, kontaktpontok biztosítják a vidéki lefedettséget – ismertette. A programban AI technológiákkal, tudás-, és készségfejlesztéssel foglalkoznak, hatékonyabb, gazdaságosabb szoftverfejlesztést, multiplikatív hatás megvalósulását várják más ágazatokban – mondta. Az AI Kompetencia Központ szolgáltatásai között szerepel az AI-fejlesztési támogatás, oktatási és képzési programok. A projekt célja, hogy a hazai szoftverfejlesztő kkv-k számára megteremtse az AI-alapú innováció megvalósításához szükséges feltételeket – sorolta.