
Magyar hokist legutóbb 2023-ben vettek fel előzetes, majd a végleges listára ifjúsági vagy junior korú teljesítménye miatt: Hadobás Zétény – aki jelenleg az FTC hátvédje – végül nem kelt el.
Korábban Papp Kristóf (2020), Horváth Bálint (2016), előttük pedig Hári János (2010 és 2012) is listás volt, de egyiküket sem választották ki.
Eddig három magyar születésű hokist draftoltak az NHL-be: 1999-ben Gröschl Tamás tengerentúli játékjogát az Edmonton Oilers foglalta le (a kilencedik körben, összesítve a 256. helyen), 2000-ben Szuper Leventéét a Calgary Flames (4. kör, 116. hely), 2002-ben pedig Vas Jánosét a Dallas Stars (2. kör, 32. hely). Szuper és Vas kapott NHL-es szerződést is, de végül egyikük sem léphetett pályára a világ legerősebb bajnokságában. Közülük is csak Szuper volt nevezve NHL-es mérkőzésre, azonban cserekapusként egyszer sem állt be.
A fiatal csatár az MTI-nek elmondta: eddig öt NHL-es klub érdeklődött iránta, volt, amelyik képviselőjével személyesen is találkozott, és voltak, akiknek kérdőívet töltött ki.
„A draftlistára kerülés újabb erőt ad és motivál. Több célt fogalmaztam meg magamnak erre az idényre. A juniorok között minél több jégidőt kapjak, ez megvan, hiszen átlagban közel húsz percet vagyok jégen. Ettől jobb leszek, fejlődök és sokat tanulok. A KooKoo felnőtt csapatába is szeretnék bekerülni és ott is bizonyítani, és szeretnék újra ott lenni a magyar felnőtt válogatottban és a vb-n kiharcolni az újbóli bennmaradást” – mondta Szongoth, aki kiemelte azt is, hogy a finn junior ligában komoly hírnevet szerzett azzal, hogy a felnőtt elit vb-n szerepelhetett a legjobbak ellen, több cikk is megjelent róla, és tudják, ki ő.
A 2026-os draftot június utolsó hétvégéjén tartják.
Írja a Magyar HÍrlap