
MH/ MTI
2025. október 1. szerda. 0:27
Közleményük szerint a vádlott és a nő 2014-ben ismerkedtek meg, majd élettársi kapcsolatot létesítettek, s egy közös, valamint egy, a nő korábbi kapcsolatából született gyermeket neveltek. A vádlott 2021-ben és 2022-ben többször is azt mondta a sértettnek, hogy valakik figyelik, interneten keresztül utasításokat adnak neki, melyek részben arra irányulnak, hogy ölje meg a nőt. Anyagi nehézségeik és a vádlott viselkedése miatt a férfi és a nő kapcsolata megromlott, ezért a nő fontolgatta, hogy elköltözik.
Még döntése előtt, 2022 novemberében a nő az apósához fordult, hogy segítsen, és beszéljen a vádlottal, így hárman leültek megbeszélni a problémákat. Miután a vádlott apja távozott, a házastársak veszekedni, majd dulakodni kezdtek, melynek során a férfi egy konyhakéssel a nőt nagy erővel előbb a bal fülkagylójánál, majd tarkótájékon megszúrta. A nő az utóbbi szúrás következtében azonnal meghalt. Másnap a vádlott helyszínre érkező apja észlelte a holttestet és értesítette a hatóságokat. A védelem fellebbezése folytán eljáró táblabíróság helyben hagyta az első fokon eljárt Pécsi Törvényszék ítéletét, amellyel emberölés miatt tizenkét év börtönbüntetést szabtak ki a férfira azzal, hogy a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet jogerős.
Írta a Magyar Hírlap