Sanghaji tenisztorna: Marozsán Wawrinkával találkozik szerdán

MH/ MTI
2025. szeptember 30. kedd. 20:24

A magyar bajnok játékos – aki jövő szerdán ünnepli 26. születésnapját – a kínai fővárosban két mérkőzést nyerve bejutott a negyeddöntőbe, ahol a volt világelső, jelenleg második olasz Jannik Sinner állította meg. Mint a Nemzeti Sportrádiónak elmondta: pozitívan értékeli az utolsó meccsét is, bár az első szettben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerette volna, ebből próbál tanulni. Felidézte, hogy a második játszmában már agresszívebben teniszezett, gyorsabb volt a tempója, 5:4-nél brékelőnybe is került, adogathatott a szettért, de ezt a helyzetet nem sikerült kihasználnia.

Ezzel együtt úgy értékeli, hogy az első két fordulóban és a Sinner elleni mérkőzés második szakaszában mutatott játék az, ami a jó irányt jelentheti a jövőre nézve. „Azon dolgozunk, hogy ezt minél többször, minél jobb formában tudjam megvalósítani” – fogalmazott. A pekingi napokat Marozsán pozitívan összegezte. Sikerült két olyan francia játékost is legyőznie (Benjamin Bonzit /47./ és Alexandre Mullert /38./), ráadásul mindkettőt két szettben, akik előtte állnak a világranglistán, és nagyon örült a lehetőségnek, hogy Sinnerrel játszhatott a centerpályán.

Elárulta, hogy próbál lazábban játszani, mint tavaly, jobban elengedi a kezét és az év hátralévő részében, a még előtte álló négy-öt versenyen az a célja, hogy kihozza magából a lehető legtöbbet. „Bízom benne, hogy ez a mentalitás, ez a hozzáállás győzelmeket fog nekem hozni” – mondta. A magyar teniszező már Sanghajban készül, szerdán valószínűleg már pályára kell lépnie, bár sok ideje nem volt megszokni az új körülményeket. Beszámolója szerint az időjárás egyelőre nem az igazi, esik az eső és nagyon párás a levegő, de mivel Pekingben is hasonló volt a pálya gyorsasága, mint ezen a helyszínen, erre próbál összpontosítani. És arra, hogy két évvel ezelőtt pozitív emlékeket gyűjtött Sanghajban, ugyanis a negyeddöntőig menetelt.

„Várom a holnapi mérkőzést, Wawrinka esetében korábbi top ötös játékosról beszélünk, nehéz ellenfél lesz” – nyilatkozott negyvenesztendős riválisról, akinek szerinte óriási tapasztalata van, nagyon rutinos, így biztosan nem lesz könnyű dolga vele. „Ellenfelem idősebb, talán egy hosszabb mérkőzés nekem kedvez majd, de lehet, hogy az elején nekem ugrik és meglep a játékával. Gyorsan teniszezik, nagyon erős a szervája, de én azért megyek fel a pályára, hogy ezt valahogy tudjam hatástalanítani és rá tudjam erőltetni a saját játékomat. Bízom a győzelemben” – zárta nyilatkozatát Marozsán Fábián, aki jelenleg 57. az ATP rangsorában, míg Wawrinka a 129.

Írja a Magyar HÍrlap