
MH/MTI
2025. szeptember 11. csütörtök. 9:51
A lipcsei alakulat idegenben gyengélkedik az elmúlt időszakban, vendégként a legutóbbi nyolc Bundesliga-meccséből csak egyet nyert meg, ráadásul a másik hét alkalommal gólt sem szerzett, igaz, ezek közül négyszer nem is kapott. A Mainz eközben hazai közönség előtt nem tud nyerni, már hat mérkőzés óta várnak szurkolói egy otthoni sikerre. A klub történetében eddig csak kétszer volt ennél hosszabb negatív sorozat.
Az biztos, hogy Gulácsinak bőven akad majd munkája a találkozó során, a Mainz ugyanis az első két fordulóban 32 kapura lövéssel próbálkozott, ebben a statisztikában csak a címvédő Bayern München és a kupagyőztes Stuttgart előzi meg.
A Dárdai Bencét foglalkoztató Wolfsburg az újonc Kölnnel csap össze hazai pályán, ez pedig jó előjel a gárda számára, amely 2017 áprilisa óta nem kapott ki otthon feljutó riválistól, 11 győzelem és 6 döntetlen a mérlege ezeken a mérkőzéseken. Az Union Berlin – amelynek keretében ott van a írek és a portugálok elleni vb-selejtezőt sérülés miatt kihagyó Schäfer András – a Hoffenheimet fogadja.
A fordulót a tavalyi bajnok Bayer Leverkusen és a százszázalékos Eintracht Frankfurt összecsapása nyitja. A hazaiak kispadján bemutatkozik a dán Kasper Hjulmand, aki a két forduló után menesztett Erik ten Hagot váltotta a hét közben.
A bajnok Bayern München kötelező feladat előtt áll, ugyanis az egypontos, lőtt gól nélkül 15. helyezett Hamburgot látja vendégül. Érdekesség, hogy Vincent Kompany, a Bayern vezetőedzője futballistaként éppen a Hamburg színeiben a bajorok otthonában játszotta utolsó Bundesliga-mérkőzését, a vendégek akkor 2-2-es döntetlent értek el, és azóta nem is szereztek pontot Münchenben.
Bundesliga, 3. forduló:
péntek:
——-
Bayer Leverkusen-Eintracht Frankfurt 20.30
szombat:
——–
SC Freiburg-VfB Stuttgart 15.30
FC Heidenheim-Borussia Dortmund 15.30
FSV Mainz 05-RB Leipzig 15.30
Union Berlin-TSG 1899 Hoffenheim 15.30
VfL Wolfsburg-1. FC Köln 15.30
Bayern München-Hamburger SV 18.30
vasárnap:
——–
St. Pauli-FC Ausgburg 15.30
Borussia Mönchengladbach-Werder Bremen 17.30
Az állás:
1. Bayern München 2 9-2 6 pont
2. Eintracht Frankfurt 2 7-2 6
3. 1. FC Köln 2 5-1 6
4. Borussia Dortmund 2 6-3 4
5. St. Pauli 2 5-3 4
6. VfL Wolfsburg 2 4-2 4
7. FC Augsburg 2 5-4 3
8. VfB Stuttgart 2 2-2 3
9. TSG 1899 Hoffenheim 2 3-4 3
10. Union Berlin 2 2-4 3
11. RB Leipzig 2 2-6 3
12. Bayer Leverkusen 2 4-5 1
13. FSV Mainz 05 2 1-2 1
14. Borussia Mönchengladbach 2 0-1 1
15. Hamburger SV 2 0-2 1
16. Werder Bremen 2 4-7 1
17. FC Heidenheim 2 1-5 0
18. SC Freiburg 2 2-7 0
Írja a Magyar HÍrlap