Akadálytalanul a cél felé

MH/ MTI
2025. augusztus 21. csütörtök. 13:31

A Ferencváros 25 éves, kétszeres olimpiai ezüstérmes versenyzője – a szám Európa-bajnoki címvédője – nagyon rosszul kezdte első pályáját, alaposan beragadt a rajtnál és több mint egy hajóhossz hátrányt kellett ledolgoznia. Klasszisát bizonyítja, hogy hamar felzárkózott, féltávnál már a második volt, majd a második 250 méteren ellépett riválisaitól és végül magabiztos győzelmet aratott.

„Meg kellett küzdeni ezért a győzelemért, főleg az után, hogy elrontottam a rajtot – mondta a parton Varga Ádám. – Volt egy hang a rajt után, azt hittem, visszalőtték, ezért megálltam, az utolsó százötven méteren pedig felakadt egy hínár a hajómra, alig értem be. A folytatásban figyelek arra, hogy ne álljak meg a rajt után, és lehet, hogy kormányt is cserélek. Az viszont biztató, hogy így is végig tudtam jönni, jó formában érzem magam.”

Ebben a számban sokan neveztek, ezért az előfutamból nem lehet egyből bejutni a döntőbe, s ugyanez érvényes a női C-1 és K-1 200 méteres versenyre is.

Előbbiben a győriek rutinos kenusa, a világ- és Európa-bajnok Takács Kincső második hellyel kezdett, csak a portugál Beatriz Fernandes volt gyorsabb nála. A kajakosok sprint számában a tavalyi, párizsi olimpián párosban ezüst-, négyesben bronzérmes Gazsó Alida Dóra a magyar induló, az ötkarikás játékok óta most először vesz részt nemzetközi versenyen, miután tavasszal megműtötték a sérült lábát és kénytelen volt hónapokat kihagyni. Végül az utolsó pillanatban 200 egyesben – amely nem igazán a specialitása – kiharcolta a vb-szereplés jogát, az előfutamában pedig negyedikként ért célba.

A délelőtti program során magyar részről még három páros, a Kollár Kristóf, Juhász István kenus és a Kiss Blanka, Lucz Anna, valamint Kurucz Levente, Nádas Bence kajakos duó kezdi meg szereplését, egyaránt 500 méteren.

A csütörtökön rajtolt számokban szombaton rendezik majd a középfutamokat, vasárnap pedig a döntőket.

később:

200, 500 és 1000 méteres középfutamok 13.30

péntek:

200, 500 és 1000 méteres középfutamok 9.00 200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 15.00

szombat:

200 és 500 méteres középfutamok, para döntők 9.00

200, 500 és 1000 méteres, valamint para döntők 14.30

vasárnap:

Olaszország 200 és 500 méteres, valamint para döntők 10.00

5000 méteres döntők 14.00

Írja a Magyar HÍrlap