
MH/ MTI
2025. augusztus 21. csütörtök. 10:02
Az ügyészség szerdai közleménye szerint a letartóztatottak között van a rendkívül erős fájdalomcsillapítót előállító HLB Pharman és Laboratorio Ramallo igazgatója, Ariel García Furfaro is.
Maria Laura Roteta szövetségi ügyész azt mondta, a vizsgálat jelenleg is zajlik, ugyanis, mint azt hangsúlyozta, az üggyel összefüggésben nagyon sok áldozatról, illetve érintett cégek egész hálózatáról tudni.
Az ország elmúlt száz évének az egyik legnagyobb egészségügyi botrányában május közepén indult nyomozás, miután egy Buenos Aires környékén lévő kórházban a szokásosnál jóval több fertőzést észleltek. Később halálos áldozatokat jelentettek Buenos Aires, Santa Fe, Formosa és Córdoba tartományok kórházaiból is.
A panaszt hivatalosan az argentin gyógyszerfelügyeletnél nyújtották be, miután Klebsiella pneumoniae és Ralstonia pickettii baktériumokat találtak a vállalat által forgalmazott fentanilban.
Júliusban a szennyezett fájdalomcsillapító miatt meghaltak rokonai néma menetet szerveztek a kórházhoz, igazságot követelve az áldozatoknak.
Jóllehet a HLP Pharma még a múlt héten kiadott közleményében is lehetetlenségnek nevezte, hogy laboratóriumai bármelyikében fertőzés történt volna, a bíróság szerint több hibát is kimutattak az előállítási folyamat során, a nyomozás jelenlegi állása szerint pedig összesen hat, szennyezett fentanilt tartalmazó dobozt szállítottak ki nyolc kórháznak, illetve egészségügyi központnak.
A szintetikus ópiátok közé tartozó, fájdalomcsillapítóként és érzéstelenítőként használt fentanil több mint ötvenszer erősebb a morfiumnál.
Írta a Magyar Hírlap