Magabiztos Újpest-győzelem az idénynyitón

MH/MTI
2025. július 25. péntek. 22:30

A mérkőzés előtt az Újpest elbúcsúztatta az előző idény után visszavonult Simon Krisztiánt, a vezetőség részéről Ratatics Péter elnök egy 317-es számú mezt adott át neki, utalva a négyszeres válogatott labdarúgó tétmérkőzéseire, amelyet a klubban játszott le az elmúlt tizenhat évben.

Az ünnepi hangulat fokozódott, amikor a 3. percben Horváth Krisztofer megszerezte a vezetést a hazaiaknak. A szélső ugyanott folytatta, ahol májusban abbahagyta, mivel az előző idény utolsó két fordulójában is betalált egyszer-egyszer, igaz előtte egy éven keresztül nem volt eredményes az NB I-ben.

Előnye birtokában a házigazda megpróbálta már az első félidőben eldönteni a mérkőzést, de Joao Nunes sarkazásánál, majd Aljosa Matko lövésénél is a lécről vágódott vissza a labda. Mindeközben a Diósgyőr leginkább a jobb oldalon próbálkozott, azonban a szélvészgyors Elton Acolatse erejéből mindössze arra tellett, hogy gyakran elfutott Gergényi Bence mellett, beadni azonban már nem tudott. Az Újpest kezdeti lendülete az első félidő második felében alábbhagyott, a háromperces hosszabbítás elején mégis növelte az előnyét. Horváth Krisztofer balról rúgta a kapu elé a labdát, amely a kivetődő diósgyőri kapus, Karlo Sentic lábáról a jobb alsó sarokba vágódott.

A vendégcsapat első játékrészben mutatott visszafogott teljesítményét látva némileg meglepő volt, hogy fordulás után újra nyílt lett a csata. Egy VAR-vizsgálat eredményeként ugyanis az 55. percben a Diósgyőr büntetőt rúghatott, és a nyáron a Fehérvártól szerződtetett Ivan Saponjic nem hibázott. Mielőtt azonban a vendégek belelkesedhettek volna, az ugyancsak a nyáron igazolt Matko gyönyörű fejesgóljával a 63. percben a lila-fehérek visszaállították a kétgólos különbséget.

A mérkőzés két perccel később dőlt el, mert a játékvezető kiállította Sinisa Sanicanint. A hátralévő időben pedig a Diósgyőr leginkább védekezett, és csak Komlósi Bence kapufájával veszélyeztetett.

A fővárosi csapat sorozatban kilencedik élvonalbeli bajnokiján is veretlen maradt riválisával szemben, a lila-fehérek mérlege öt győzelem és négy döntetlen. A miskolciak számára az utóbbi időben nem kedvez a szezonkezdet, mivel az NB I-ben legutóbb öt éve nyertek az első fordulóban.

Eredmény: Fizz Liga, 1. forduló: Újpest FC-Diósgyőri VTK 3-1 (2-0)

Szusza Ferenc Stadion, 10 011 néző, v.: Bognár Tamás, gólszerző: Horváth K. (3., 45+1.), Matko (63.), illetve Saponjic (55. – tizenegyesből), kiállítva: Sanicanin (65.)

Újpest FC: Piscitelli – Bese, Joao Nunes, Duarte, Gergényi – Lacoux (Rasak, 78.) – Matko, Ljujic (Beridze, 78.), Ademi (Fiola, 59.), Horváth K. (Medeiros, 69.) – Brodic (Vlijter, 78.)

Diósgyőri VTK: Sentic – Szakos, Kecskés, Sanicanin, Gera D. – Vallejo, Esiti (Komlósi, 90.) – Acolatse (Sajbán, 85.), Bényei (Mucsányi M., 67.), Jurek (Holdampf, 67.) – Saponjic

Írja a Magyar HÍrlap