Bondár: pályafutásom egyik legnagyobb győzelme volt a hamburgi negyeddöntő

MH/ MTI
2025. július 25. péntek. 8:34

„Mindenképpen pozitívan értékelem. Azt gondolom, nagyon jó hetet zártam egyéniben és párosban is, nyilván főként az egyesnek örülök. Nagyon jó meccseket tudtam megnyerni, szoros, küzdelmes mérkőzéseken vagyok túl, a döntőben is csak egy pici hiányzott” – nyilatkozta a magyar szövetség honlapján csütörtökön a világranglista 59. helyezettje.

Bondár egyesben és párosban is döntőbe jutott. Mint felidézte, egyesben az első meccse még „szenvedősebb” volt, utána viszont egyre jobban játszott, és nehéz szituációkból nagyon jól és erősen tudott kijönni mentálisan.

„Volt egy nagyon jó győzelmem a nyolc között Jekatyerina Alekszandrova ellen. Az karrierem egyik legnagyobb győzelme a Karolina Plisková elleni mellett. Nagyon kiélezett meccset tudtam megnyerni hátrányból, jól teniszeztem. Úgy gondolom, jó szinten játszottam, és aránylag stabilan is tudtam tartani ezt” – magyarázta az első kiemelt legyőzése kapcsán.

Mint felidézte, korábban is közel volt a sikerhez éljátékosok ellen, de azokat a meccseket nem tudta befejezni, döntő játszmában kapott ki, vagy szett- és brékelőnyből veszített, de most a mérkőzés végén képes volt extrákat hozni, akkor játszott a legjobban, ez is rendkívül fontos volt.

A hamburgi tornát pályafutása eddigi legjobb hetének nevezte, hiszen most játszott először döntőt WTA250-es versenyen. Negyedszer volt elődöntős, és most először sikerült a fináléba jutnia.

Az idény folytatásában keménypályás versenyek következnek, de Bondár elárulta, hogy a füves tornák előtt már edzett kemény pályán, és csak a hamburgi viadal miatt tért vissza salakra.

„Nem telt el olyan hosszú idő, és remélem, az amerikai nyílt bajnokság előtt minél több meccset tudok majd nyerni kemény borításon is” – fogalmazott.

Hozzátette, elsősorban nem ranglista-helyezésben gondolkodik, inkább a játékát szeretné tovább javítani és stabilizálni, az pedig majd hozza magával az eredményeket.

Írja a Magyar HÍrlap