Fitnesz – Egy egyesület, amely nemcsak a világbajnoki címekben gondolkodik

Egy sportegyesület, amely hosszú évek óta nemcsak hazai, de nemzetközi porondon is rendre leteszi a névjegyét – ez a Mazotti SE. A közelmúltban megrendezett szerbiai gyerekfitnesz-világbajnokságon elért öt világbajnoki címmel és további értékes érmekkel ismét bebizonyították, hogy a hazai fitnesz utánpótlás legfőbb bástyái közé tartoznak.

„Öt aranyéremmel zártuk a vb-t Cacakban: négy egyéni, és egy csapatgyőzelem – ez volt a Mazotti-termés” – meséli büszkén Teszák Mariann, a klub szakmai vezetője, egyben a válogatott szövetségi kapitánya.

A siker mögött nem csak edzésmunka és koreográfia áll, hanem emberi kapcsolat is. „Az egyik versenyzőnk nem jutott döntőbe, pedig dobogóesélyes volt. Kisírta magát, majd öt perc múlva már teli torokból szurkolt a másik magyar győzelméért. Ezekért a pillanatokért érdemes dolgozni” – mondja meghatódva Mariann.

A Mazotti filozófiája nemcsak az éremtáblázatban mutatkozik meg, hanem abban is, ahogyan a gyerekeket a sport által nevelik. „Nálunk az út a legfontosabb – a felkészülés, a közösség, a fejlődés. A gyerekek karaktere, lelkülete szerint építjük a koreográfiákat. Ez nem látványsportág, nem kap nagy reflektorfényt, de mi annál nagyobb szívvel csináljuk.”

A szakember szerint a fitnesz sport igazi karakterformáló: „Másfél perc alatt, egyedül a színpadon, zenére bemutatni mindazt, amit évek óta tanulsz – ez olyan önbizalmat, bátorságot és tartást ad a gyerekeknek, ami egy életre elkíséri őket. És bár főleg lányok sportága, nálunk már négy fiú is van – ők boldogan mozognak a csapatban, amit kifejezetten szeretnek.”

A Mazotti tehát nemcsak edz, hanem nevel. Nemcsak koreografál, hanem jellemet épít. És nemcsak elindul egy világbajnokságon, hanem haza is hozza a legfényesebb érmeket.

A csapat tagjai Bali Zsófia, Bolvári-Takács Dávid, Béres Bellatrix, Hajba Mila, Győző Gréta, Hati Szófia, Somosi-Fülöp Zea.

Mazottis éremszerzők

  • Fáska Dóra (14-15 évesek) – Artistic fitnessaranyérem
  • Stiener Laura (15 éves) – Artistic fitnessezüstérem
  • Soni Bindi (14 éves) – Artistic fitnessezüstérem
  • Bolvári-Takács Dávid (13 éves) – Fitnessbronzérem
  • Bolvári-Takács Dávid – Fitness Challengeezüstérem, valamint csapatarany
  • Madarász Dorottya (11 éves) – Artistic fitnessezüstérem
  • Béres Bellatrix (12 éves) – Acrobatikus fitnessaranyérem, valamint csapatarany
  • Lázár Lilien (12 éves) – Artistic fitnessaranyérem
  • Hati Szófia (14 éves) – Acrobatikus fitnessaranyérem, valamint csapatarany

Sportbanya.hu