Bronzéremért mérkőzhet a magyar női kardcsapat

MH/ MTI
2025. június 18. szerda. 15:04

A magyar válogatott a németek legyőzése után a lengyelekkel csapott össze a döntőért. Az egyéniben bronzérmes Battai Sugár, illetve Szűcs Luca mellett ezúttal Katona Renáta kapott szerepet, Pusztai Liza nem lépett pástra.

Akárcsak a negyeddöntős mérkőzésen, úgy a legjobb négy között rendezett összecsapás során is sokszor fordult a kocka. Battai 7-2-es győzelmét követően például Katona 8-4-es veresége következett, de akadt olyan is, hogy egy asszón belül zárkózott vissza Katona 2-6-os állásról 5-6-ra.

A hetedik párt követően 35-33 volt az állás, Szűcsöt azonban a következő asszóban meglepte Angelika Wator, aki többször is hosszú lépés-kitöréssel érte el a magyar kardozót. A 7-1-es lengyel részsiker fordulatot eredményezett, Battainak 36-40-ről kellett volna fordítania Zuzanna Cieslarral szemben. Nem volt reménytelen a vállalkozása, jól kezdett, 41-41-nél utolérte ellenfelét, a lengyel vívó azonban összeszedte magát, és a vége neki sikerült jobban.

A magyarok végül 45-42-re kaptak ki, s a kiírás szerint 16.30-kor kezdődő bronzmérkőzésen az olaszokkal vívnak majd a harmadik helyért.

A hazaiakat a másik ágon a franciák győzték le.

Eredmények:

női kard, csapatverseny:

———————–

negyeddöntő:

Magyarország-Németország 45-37

elődöntő:

Lengyelország-Magyarország 45-42

Franciaország-Olaszország 45-37

Írja a Magyar HÍrlap