Emanuele Renzini: Remekül teljesítettünk Ústí nad Labemben

Akilov Pilip arany-, Hámori Luca ezüst-, míg Lakotár Hanna és Krekó István bronzéremmel zárta a hagyományos csehországi Grand Prix Ústí nad Labemet, amely a World Boxing következő challenge állomása volt.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Emanuele Renzini röviden összefoglalta az elmúlt napok eseményeit és kiemelte, hogy elégedett a csapattal, amely keményen dolgozik a folyamatos fejlődés érdekében.

„Versenyzőink remekül teljesítettek az Ústí nad Labem-i versenyen. Összességében nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével, még azokkal is, akik most nem szereztek érmet. Többen nagyon erős, rutinos ellenfelekkel találkoztak, míg Hámori Luca és Akilov Pilip bemutatta, hogy mindketten a legjobbak közé tartoznak, bekerültek a világelitbe.

Luca a belga Derieuw ellen döntőzött, akitől korábban mindig kikapott, most még szorosabbá tudta tenni az összecsapást, jó úton halad. Akilov Pilip alig követett el hibát a ringben, három kiváló mérkőzése volt, a döntőben hátrányból kellett fordítania, amit rutinosan megoldott.

Természetesen rengeteg munka vár ránk, a folyamat még hosszú lesz, ez még mindig csak az első felkészülési rész, amelyben igyekeztünk fejleszteni, és erősíteni a technikai és a fizikai képességeket. Most adok pár nap pihenőt mindenkinek, és utána folytatjuk a közös munkát a liverpooli világbajnokságra, amely számunkra az év fő eseménye lesz” – nyilatkozta Emanuele Renzini a csehországi tornát követően.

A csehországi eseményen olyan boksznemzetek is indultak, mint az Egyesült Államok, Brazília, Mexikó, Kanada, Japán, Mongólia, Anglia, Németország, Olaszország, Törökország, és még sok ország képviseltette magát minden majdnem minden kontinensről. Magyarország a Grand Prix Ústí nad Labem éremtáblázatán a hatodik helyen végzett, Brazília, az Egyesült Államok, Japán, Kanada és Olaszország előzte csak meg a mieinket, és összesen 22 ország szerzett legalább egy érmet.

Magyar Ökölvívó Szakszövetség