
MH/MTI
2026. január 13. kedd. 11:08
A világranglistán 75. magyar teniszező a nyitókörben a selejtezőből szerencsés vesztesként táblára jutott Ella Seidellel szállt szembe, aki – karriercsúccsal – három hellyel mögötte áll a WTA-rangsorban. A 20 éves német játékos eddig három mérkőzést vívott Grand Slam-főtáblán. Korábbi két találkozójukból 2024-ben a hamburgi ellenfél nyert Budapesten, majd a szeghalmi születésű teniszező tavaly visszavágott neki Rómában.
A harmadik összecsapás a vártnál sokkal simábban alakult, mivel Seidel mindössze egy gémet tudott hozni, Bondár pedig végig kézben tartotta a meccset, és 62 perc elteltével már fogadhatta riválisa gratulációját.
Bondár a nyolcaddöntőben a szintén német Tatjana Mariával (42.) vagy a hétszeres Grand Slam-bajnok, 45 éves amerikai Venus Williamsszel találkozik.
Eredmény, 1. forduló (a 16 közé jutásért): Bondár Anna-Ella Seidel (német) 6:0, 6:1
Írja a Magyar HÍrlap