
MH/MTI
2026. január 13. kedd. 21:52
A BL tizedik idényének rájátszásában a magyar bajnoknak két győzelemig tartó rájátszást kell vívnia a nyolcaddöntős szakaszért. A csata első mérkőzésén a Trieste kellemetlen meglepetésre 82-62-re nyert a Szolnok ideiglenes otthonául szolgáló DVTK Arénában – a nemzetközi szövetség BL-meccsre alkalmatlannak találta a Tiszaligeti Sportcsarnokot -, majd az Olaj óriási bravúrral, szinte végig vezetve 89-80-ra győzött csütörtökön Triesztben.
Vedran Bosnic vezetőedző együttese – amely 14/1-es mutatóval vezeti az NB I tabelláját – alaposan rákészülhetett a mindent eldöntő, harmadik csatára, mivel a klub kérésére elhalasztották a vasárnapra kiírt bajnokiját Szegeden. Az adriai gárda azonban nem pihent, a hétvégén 84-79-re verte a Cantut az olasz ligában, ezzel a hetedik helyre jött fel a bajnoki tabellán.
A szolnokiak két ingyenes buszjáratot biztosítottak szurkolóiknak Miskolcra, amelyek meg is teltek, így igazi kupahangulatban léptek pályára a csapatok a DVTK Arénában. A két gárda 11-11-ig fej fej mellett haladt, ekkor a vendégek rákapcsoltak, és hét ponttal elhúztak. Az alföldiek a válogatott Somogyi Ádám révén tartották magukat, de a 21-28-ról induló második negyedben kilenc pontra nőtt a hátrány. Ezek után a Szolnok kétszer is három pontra faragta a különbséget, de a nagyszünetben 38-43 volt az állás.
Térfélcsere után Somogyi 16. pontjával kiegyenlítettek a magyarok (43-43), a vezetést azonban nem sikerült átvenni, sőt, három perccel később ismét kilenc ponttal elhúzott a rendkívül hatékonyan támadó Trieste (45-54). A Bosnic-gárda ezúttal sem adta fel, és Boris Krnjajski triplájával végre előnybe került (60-58) még úgy is, hogy a második meccsen 33 pontot szóró amerikai Le’Tre Darthard ezúttal gyenge napot fogott ki. A 63-64-ről rajtoló zárószakaszban sokáig megint a remekül triplázó olaszok akarata érvényesült, a hazaiak bosnyák mestere 69-78-nál időkéréssel próbálta rendezni a sorokat. Ez olyannyira sikerült, hogy Somogyi palánk mögül, estében dobott kosarával 77-78 állt a nagyórán, négy perccel a vége előtt pedig már ismét az Olaj vezetett (79-78).
A hajrában nagy volt az adok-kapok. A 40. perc 86-85-tel kezdődött, majd 14 másodperccel a vége előtt Darthard „homályt” dobott, az olaszok pedig egy elrontott hármast követően támadó lepattanót szedtek, és 0.3 másodperccel a vége előtt duplát dobtak. A bírók némi videózás után helyben hagyták az ítéletet, a magyar bajnok pedig időt kért. A rövid szünet után a rivális térfeléről Somogyi végezte el a bedobást és gyönyörűen találta meg a berobbanó Skeenst, neki viszont nem volt esélye kosarat dobni az ellenfél megmozdulása miatt, a bírók sípja azonban néma maradt, így a Trieste jutott tovább.
A meccs egy erősen vitatható bírói ítélettel zárult: 0.3 másodperccel a vége előtt, a Szolnok oldalbedobása után ugyanis úgy tűnt, az olaszok szabálytalankodtak a gyűrűnél labdát kapó Brady Skeensszel, ám a játékvezetők nem ítéltek hibát, ami a vendégek sikerét jelentette.
Eredmény, rájátszás a nyolcaddöntőért, 3. mérkőzés: NHSZ-Szolnoki Olajbányász – Trieste (olasz) 86-87 (21-28, 17-15, 25-21, 23-23)
A Szolnok legjobb dobói: Somogyi 25, Krnjajski 20, Barnes 12 A párharc végeredménye: 2-1 a Trieste javára.
Az olasz csapat 2-1-es összesítéssel bejutott a BL nyolcaddöntőjébe, ahol négy kvartettben folytatják a csapatok, majd a körmérkőzések végén a csoportok első két helyezettje kerül a negyeddöntőbe. A Trieste az L csoportban a spanyol Tenerifével és Gran Canariával, valamint a cseh Nymburkkal csatázik majd.
Írja a Magyar HÍrlap