
MH/MTI
2025. december 3. szerda. 14:08
Valótlan bejelentést tett egy 35 éves apáca Horvátországban, amikor kés általi sérülését indokolva azt mondta, hogy egy ismeretlen férfi támadta meg Zágrábban – közölte a rendőrség, amely szerint a támadás nem történt meg, a nő maga vásárolta a kést, és saját magát sebesítette meg.
A szerzetesnőt a múlt hét végén szúrt hasi sérüléssel vitték kórházba, ahol megállapították, hogy nincs életveszélyes állapotban. A nő azt mondta, hogy a főváros egyik kerületében megtámadták, és beszámolója alapján a helyi sajtóban gyorsan elterjedt az, hogy egy 26 éves illegális afgán bevándorló támadt rá a nyakában viselt kereszt miatt, „Allah akbar”-t kiáltva. A kórházból távozva az apáca feljelentést tett ismeretlen tettes ellen súlyos testi sértés kísérlete miatt, noha – a hatóság későbbi megállapítása szerint – tudatában volt, hogy valótlan bejelentést tesz.
A rendőrség kiterjedt nyomozást folytatott az ügyben, és ennek eredményeként megállapította, hogy a kés egy zágrábi üzletből származik, és maga a szerzetesnő vásárolta.
A rendőrség azt is közölte, hogy hamis vád miatt feljelentést tesz az apáca ellen az illetékes ügyészségen.
Miután bebizonyosodott, hogy a sérülés önkezű, a nőt további ellátásra egy másik egészségügyi intézménybe szállították. A szerzetesrend közölte, hogy minden szükséges támogatást biztosít számára.
Davor Bozinovic horvát belügyminiszter hangsúlyozta: a közvélemény érthető aggodalommal követte az esetet, azonban a rendőrség kezdettől fogva maximális szakmai alapossággal vizsgálta az ügyet. Mint mondta, a horvát sajtó nagy része felelősen és visszafogottan tudósított, ami különösen fontos az álhírek korszakában. A miniszter megerősítette: a bejelentett támadás nem történt meg, a hamis feljelentés pedig önmagában is bűncselekmény.
Írta a Magyar Hírlap