Kilencgólos hátrányból fordított és győzött az FTC

MH/ MTI
2025. november 16. vasárnap. 19:31

Múlt hét szombaton Franciaországban 34-31-re kikapott ellenfelétől a Magyar Kupa címvédője. Ezúttal Érden elrontott ziccerekkel és hétméteresekkel kezdett vendéglátóként az FTC, hátul sem volt kellően rendezett, ezt kihasználva 5-1-re lépett el a Brest. A sorait némileg rendező házigazda 6-4-re közelített, majd 12-8-nál visszaállította a különbséget a hatékonyan védekező Brest. Tartósan nem tudott közelíteni a Ferencváros, 16-11-nél pedig először már öt találattal vezetett a Brest, amely stabil védekezésére, illetve támadásban jó beállójátékára és az előző találkozón 11 gólig jutó Anna Vjahirjeva villanásaira alapozva a szünet előtt tovább hizlalta a különbséget.

A 36. percre kilenc találatra nőtt a különbség a két együttes között (13-22). Az Európa-bajnoki bronzérmes Janurik Kinga védéseinek, valamint a védekezésben gyorsabbá váló lábmunkájának köszönhetően eredményesebbé vált az FTC, és 8-1-es sorozattal 23-21-re közelített. Sőt, az 50. percben már az egyenlítésért támadhatott (24-25), és bár ez ekkor még nem sikerült, nyolc perccel a dudaszó előtt, 26-26-nál a remekül játszó Simon Petra vezérletével már igen. A játékvezetők az ellene elkövetett szabálytalanság miatt az 58. percben osztották ki az első – és egyetlen – kétperces kiállítást, és bár a Ferencváros emberelőnyben hétméterest rontott, az utolsó percben a győzelemért támadhatott. Klujber Katrin góljával pedig két másodperccel a vége előtt a mérkőzésen először vezetett a Ferencváros, ez pedig két pontot ért számára.

A világbajnokságra készülő magyar válogatott kontinensbajnoki bronzérmes játékosai közül a meccs legjobbjának választott Simon hét, Márton Gréta és Klujber három-három góllal segítette együttesét.

Három vereség mellett az ötödik győzelmét aratta a Ferencváros, tíz pontjával harmadik helyen áll a B jelű nyolcasban.

A november 26-án kezdődő világbajnokság miatt szünet következik a Bajnokok Ligájában, a csoportkör január 10-én folytatódik.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, B csoport:

FTC-Rail Cargo Hungaria – Brest Bretagne (francia) 29-28 (12-18)

lövések/gólok: 54/29, illetve 45/28

gólok hétméteresből: 8/5, illetve 4/4

kiállítások: -, illetve 2 perc

Idegenben is simán verte a Storhamart a Győr

A címvédő Győr százszázalékos mérlegét megőrizve 32-25-re győzött a norvég Storhamar vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójában, vasárnap.

A múlt hét szombati, hazai mérkőzésen 40-23-ra diadalmaskodó kisalföldiek keretébe visszatért – a világbajnokságra készülő magyar válogatott kerettagjai közül – az Európa-bajnoki bronzérmes Szemerey Zsófi, Fodor Csenge viszont ezúttal is kimaradt.

Az elmúlt időszakban a fejbe lövése után pihentetett Szemerey kezdett az ETO kapujában, ám alig nyolc perc után le kellett cserélni, mert újfent eltalálták a homlokát. Rövid pihenő után visszatért a pályára a válogatott hálóőr, a zöld-fehérek pedig az első játékrész derekán helyenként döcögős támadójátékkal is 7-5-re vezettek. Az első félidő hajrájában viszont jelentős különbséget épített ki a címvédő, 10-8-ról a szünet előtti tíz percben nyolc találatra tudott eltávolodni.

A fordulást követően bő öt perc pergett le, amikor 21-11-nél kialakult a tízgólos különbség. A folytatásban ugyan közelíteni tudott a házigazda, a vendégek fölényes vezetésük tudatában kevésbé játszottak koncentráltan, ám sikerük így sem forgott veszélyben.

Szemerey nyolc védéssel, Emilie Hovden öt góllal járult hozzá a győzelemhez, amelynek köszönhetően a címvédő ETO továbbra is százszázalékos az idényben és nyolc forduló után vezeti BL-csoportját, két ponttal megelőzve a Vámos Petrát és Albek Annát foglalkoztató Metzet.

A Borussia Dortmund hazai pályán 36-32-re kikapott a Gloria Bistrita együttesétől, Szikora Melinda három lövést hárított az egymást követő harmadik csoportmeccsét elvesztő német együttes kapujában.

A november 26-án kezdődő világbajnokság miatt szünet következik a Bajnokok Ligájában, a csoportkör január 10-én folytatódik.

Női Bajnokok Ligája, csoportkör, 8. forduló, A csoport:

Storhamar HE (norvég)-Győri Audi ETO KC 25-32 (10-18)

lövések/gólok: 45/25, illetve 49/32

kiállítások: 6, illetve 8 perc

Írja a Magyar HÍrlap