Emberölés kísérlete miatt eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben

MH/ MTI
2025. november 14. péntek. 12:27

Eljárás indult egy hódmezővásárhelyi férfival szemben, aki megöléssel fenyegette volt élettársát, illetve egy csákánnyal megsebesítette a nő egyik ismerősét – tájékoztatott a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője pénteken.

Grósz Tamás közölte, a megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly nyáron többször megöléssel fenyegette korábbi élettársát és az asszony lányát. A gyanúsított egyik este magához vett egy csákányt, majd azzal egykori párjához indult azért, hogy megölje őt. A háznál összetalálkozott volt élettársa egyik férfi ismerősével. A gyanúsított a csákánnyal fejbe akarta vágni a férfit, azonban elvétette, így a nyelével találta el a fejét. A sértett férfi könnyebb sérülést szenvedett – írták.

A férfi ellen emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt folyik eljárás. A főügyészség a szökés-elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozta a férfi letartóztatását, amit a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően egy hónapra elrendelt – tudatta az ügyész.

Írta a Magyar Hírlap