
Sütő-Nagy Zsolt
2025. november 13. csütörtök. 18:38
Frissítve: 2025. november 13. 19:54
A magyar labdarúgó-válogatott Örményország fővárosában, Jereván lépett pályára a világbajnoki selejtező 5. fordulójában a házigazda együttes ellen, és az már a mérkőzés kezdete előtt sejthető volt, hogy a csoportból Portugália egyeneságon jut ki a jövő évi világbajnokságra, hiszen négy forduló után 6 ponttal előzte meg a csoportmásodik magyar csapatot, és számukra az utolsó két fordulóban egyetlen pont is elegendő a biztos vb-részvételhez.
A magyar válogatott azonban így is komoly lehetőség előtt állt Jerevánban, hiszen a csoportmásodikok jövő tavasszal pótselejtezőn harcolhatják ki a világbajnoki szereplést. Egy esetleges örményországi győzelem pedig ehhez a célhoz nagyon közel juttathatta a válogatottat, márpedig utoljára 1986-ban a mexikói világbajnokságon szerepelhetett a magyar csapat.
Jól kezdődött a találkozó, mert ugyan az örmény kapuba az első tíz percben nem sikerült betalálni, sőt igazán komoly helyzetig sem sikerült eljutni, de a labda csak elvétve jutott át a magyar térfélre, folyamatosan a magyar csapat irányított, az örmény pedig védekezett.
Az első valódi helyzet ennek ellenére az örmények előtt adódott a 25. percben, de Szalai blokkolta Szevikjan lövését. Nyolc perccel később aztán Szoboszlai beadásából Varga Barnabás a kapuba bólintott (1-0).
Az örmények számára csak egy győzelem esetén maradhatott remény a pótselejtező elérésére, így a bekapott gól után nyíltabbá vált a játék, és rögtön több helyzete lett a magyar válogatottnak. Ennek ellenére a félidő végéig nem változott az eredmény, a szünetben 1-0-ra vezettek Szoboszlai Dominikék.
A fordulást követően bátrabban kezdtek támadni a hazaiak, és ezt segítette az is, hogy a magyar csapat óvatosan, az eredményt óvva játszott. A kontrákban azonban többször is felcsillant a második magyar gól lehetősége, a 61. percben Muradjan becsúszva hatalmasat mentett a kapu torkában Szoboszlai elől. A 77. percben Varga gurította vissza a labdát Tóth Alexnek, aki centikkel lőtt mellé.
Sokat elmond a mérkőzésről, hogy a hajráig az örmények egyszer sem találták el a magyar kaput. A 79. percben sem találták el, amikor Tiknizjan 11 méterről hatalmas helyzetben laposan mellé lőtt.
Elojannak még a 94. percben is volt egy lehetősége, de a magyar csapat kiküzdötte a győzelmet.
Írja a Magyar HÍrlap