
A Franceinfo értesülései szerint szombat este őrizetbe vették a párizsi Louvre Múzeum rablásának egyik gyanúsítottját a Roissy- Charles de Gaulle repülőtéren.
Összesen négy gyanúsítottat keresnek a látványos rablással kapcsolatban: két bűnözőt, akik egy kosarasemelővel másztak be az Apollon galériába, és két másik személyt, akik részt vettek a rablásban, és lehetővé tették a gyanúsítottak számára, hogy rollerekkel elmeneküljenek.
A brit The Telegraph című lap szerint a Louvre egyik biztonsági tisztjét gyanúsítják a nagy horderejű rablással.
Egy forrás szerint az egyik biztonsági őrnek köze lehet kilenc történelmi ékszer ellopásához a francia királyi gyűjteményből. A nyomozók már rendelkeznek digitális bizonyítékokkal, amelyek bizonyítják a gyanúsítottak és az alkalmazott közötti interakciókat. A szakértők megállapították, hogy az elektronikus üzenetek cseréje fontos információkkal látta el a bűnözői csoportot a Louvre biztonsági rendszeréről.
Az ügy részeként állítólag levelezést és telefonbeszélgetéseket is megvizsgáltak, amelyek bizonyították, hogy a betörők pontos információkat tudtak szerezni a térfigyelő kamerák helyéről, a biztonsági ütemtervről és a Louvre biztonsági rendszerének egyéb sebezhetőségeiről.
Írta a Magyar Hírlap