
MH/ MTI
2025. október 24. péntek. 23:01
A klub honlapjának pénteki híradása szerint a tavaly nyáron érkezett svéd szakember megállapodása a jelenlegi idény végén járt volna le, de immár 2028. június 30-ig érvényes.
„Tavaly nyáron új fejezet kezdődött klubunk életében: egy teljesen új projektet indítottunk el, amelyet szeretnénk a trénerrel közösen folytatni” – mondta Szűcs Ernő Péter klubelnök.
Apelgren leszögezte, nagyon szeret Szegeden dolgozni. Érzése szerint folyamatosan építkeznek és a helyes irányba tartanak, de tisztában van vele, hogy minden területen előre kell lépniük. „Az előző szezonban felejthetetlen pillanatokat éltünk át közösen, most pedig nehezebb idők járnak ránk a sérülések miatt.
De ha kilábalunk ebből az időszakból, még erősebbek leszünk” – vélekedett. Apelgren emlékeztetett rá, klubja lehetővé teszi, hogy a napi munkája mellett hazája válogatottját is irányíthassa.
Írja a Magyar HÍrlap