
MH/ MTI
2025. szeptember 14. vasárnap. 19:53
A magyar csapat az előző szezonban negyeddöntős volt, az új idényt pedig 4-0-s vereséggel kezdte Klagenfurtban. A Linz tavasszal az elődöntőig jutott, pénteken pedig 5-2-re verte a Pioneers Vorarlberg együttesét.
A kezdés előtt a hazai klub szurkolói csoportja megemlékezett a klub legendás játékosáról, a 2009-ben elhunyt ifj. Ocskay Gáborról, aki csütörtökön lett volna ötven éves.
Fehérvári támadásokkal és gólhelyzetekkel indult a találkozó, de az első emberelőnyös időszakot kihasználva lendületbe kerültek az osztrákok.
A folytatásban már nekik is voltak veszélyes lehetőségeik, az iramra nem lehetett panasz, de gól az első harmadban nem született.
A második felvonásban kísértetiesen hasonlított az elsőben látottakra a játék képe: előbb a hazaiak, majd az osztrák hokiztak mezőnyfölényben, ezúttal a Volán hagyott kihasználatlanul egy emberelőnyt, de a hálók továbbra is érintetlenek maradtak. Egészen az 52. percig kellett várni az első találatra, akkor érett góllá a hazaiak mezőnyfölénye.
A saját nevelésű, válogatott Németh Kristóf közeli gólját követően mindkét csapat rendkívül hatékonyan védekezett – ahogy korábban is –, így több találat nem született.
A Fehérvár AV19 szombaton az Innsbruckot fogadja az osztrák bajnokság alapszakaszában.
Eredmény:
Hydro Fehérvár AV19-Black Wings Linz (osztrák) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0)
–—————————————————————–
a Fehérvár gólszerzője: Németh K. (52.)
később:
Vienna Capitals (osztrák) – FTC-Telekom 17.30
Írja a Magyar HÍrlap