
MH/ MTI
2025. augusztus 18. hétfő. 16:44
A tájékoztatás szerint a három gyanúsítottat azzal vádolják, hogy ellopták a 25 millió dollár (8,5 milliárd forint) értékű drágakövet.
A rózsaszín gyémántot egy kereskedő hozta Európából Dubajba, akit a bűnözők egy villába csaltak egy dúsgazdag vevővel kecsegtetve, majd ellopták tőle a drágakövet.
A rendőrség a bűntényt követően nyolc órával már őrizetbe is vette a három gyanúsítottat, akik egy közelebbről meg nem nevezett ázsiai országból származnak. A hatóságok szerint a tolvajok kézre kerítése során külön ilyen helyzetekre szakosodott alakulatokat és korszerű, mesterséges intelligencián alapuló technológiákat is bevetettek.
Dubaj a nemzetközi gyémántkereskedelem egyik legfontosabb központjának számít.
Írta a Magyar Hírlap