Negyedik a 4×200 méteres női gyorsváltó

MH/MTI
2025. július 31. csütörtök. 15:51
Frissítve: 2025. július 31. 16:06

A délelőtti előfutamban mindössze tíz csapat volt érintett, a magyaroknál senki sem erőltette meg magát igazán. A sztárcsapatokból, például az amerikaiaktól és az ausztráloktól, nem is a legjobbak úsztak a magyar váltó a negyedik idővel (7:54.69) várta a finálét.

A döntőben a magyarok a legjobb európai együttesként 7:49.66 perces idővel végeztek, megközelítették a 2009-es „cáparuhás” magyar rekordot (7:48.04).

A számot az ausztrálok nyerték.

„Egyre jobban fejlődünk, nagyon büszke vagyok a lányokra, reméljük hamarosan sikerül elérni az országos csúcsot is” – mondta Molnár Dóra.

Ábrahám Minna megjegyezte, 2023-ban Fukuokában még a legjobb hat közé kerülés volt a cél, az elmúlt két évben pedig folyamatosan lépked előre a váltó. „Két év múlva Budapesten lesz a világbajnokság, bízom benne, hogy addig még többet tudunk fejlődni, várom már a jövőt.”

Ugrai Panna kiemelte, jobbat úsztak, mint tavaly a párizsi olimpián (7:50.52), ahol a hatodik helyen végeztek. „Az olimpiához képest öt tizedet tudtam javulni, látjuk az előttünk lévőket, tudjuk, hova szeretnénk eljutni.”

Pádár Nikolett szerint ha egyszer mindenki az egyéni csúcsát tudja majd úszni egy döntőben, akkor „ez nagyot fog durranni”, reményei szerint pedig ez két év múlva a budapesti vb-n fog megtörténni.

Eredmények:

női 4×200 m gyorsváltó, világbajnok:

————————————

Ausztrália (Lani Pallister, Jamie Perkins, Brittany Castelluzzo, Mollie O’Callaghan) 7:39.35 perc

2. Egyesült Államok (Claire Weinstein, Anna Peplowski, Erin Gemmel, Katie Ledecky) 7:40.01

3. Kína (Liu Ja-hszin, Jang Pej-csi, Jü Ji-ting, Li Ping-csie) 7:42.99

4. MAGYARORSZÁG (PÁDÁR NIKOLETT, UGRAI PANNA, MOLNÁR DÓRA, ÁBRAHÁM MINNA) 7:49.66

Írja a Magyar HÍrlap