Véget ért Németh fantasztikus sorozata

MH/ MTI
2025. július 30. szerda. 15:26

A szerda esti középdöntők rendkívül izgalmasnak ígérkeztek, az előfutamok során ugyanis a legjobb nyolc olyan eredményeket ért el, amelyekkel tavaly a párizsi olimpia fináléjába is be lehetett kerülni.

A magyar versenyző a 10. idővel várta futamát, és egy egészen kiváló hajrának köszönhetően másodikként, 47.72 másodperccel csapott a célba, megelőzve az ötkarikás játékokon elképesztő világcsúccsal diadalmaskodó kínai Pan Csan-lőt is.

Ekkor úgy tűnt, a magyar úszó továbbjutása nem lehet veszélyben, a második előfutam azonban minden idők talán legerősebbje volt ebben a számban: ketten is 47 másodpercen belül úsztak – a román David Popovici és az amerikai Jack Alexy –, az első hét pedig Németh idejénél is jobbal rukkolt elő, így a magyar versenyző kilencedik lett és búcsúzott.

Németh tavaly a dohai vb-n a magyar küldöttség egyetlen érmét szerezte medencében, harmadik volt ebben a számban, amelyben első magyarként állhatott világbajnoki dobogón, a párizsi olimpián pedig egyetlen századdal maradt le az éremről. Némethnek ezzel véget ért a szenzációs sorozata, 2018 óta ugyanis minden nagymedencés világversenyen döntős volt ebben a számban.

„Úgy tűnik, igazam lett azzal kapcsolatban, milyen időre van szükség az éremhez. A saját úszásomban talán csak a forduló utáni kijövetelem volt az egyetlen hiba, nem volt benne semmi tartalékolás. Megvertem az olimpiai bajnokot, azt hittem ez elég lesz” – nyilatkozta az MTI-nek Németh, aki megjegyezte, a második futamban előzetesen négy-öt emberrel számolt, akik veszélyesek lehetnek rá.

„Sajnos nagyon jól behúzták egymást. Eljött az ideje annak, hogy nem kerültem be a döntőbe, jó lett volna a végtelenségig ott lenni. Tudom, hogy nem volt tökéletes a felkészülésem, ahhoz képest viszont megvagyok elégedve magammal. Ha előzetesen azt mondjátok nekem, hogy ezzel az idővel nem kerülök be a döntőbe, akkor lehet, kiröhöglek titeket, olimpián ez egy ötödik-hatodik idő lett volna” – tette hozzá Németh, aki szerint nagyon összesűrűsödött a mezőny és erősebb lett az olimpia utáni év.

„Szerintem, ha százszázalékos lett volna a felkészülésem, akkor talán oda tudtam volna érni a döntőre, de az érem jelenleg más tészta. Fejlődni kell, meglátjuk, el tudom-e érni ezt a szintet” – fűzte hozzá a Ferencváros úszója.

Írja a Magyar HÍrlap