
MH/ MTI
2025. július 10. csütörtök. 20:26
Frissítve: 2025. július 10. 20:28
Ezt megelőzően közel két éve került szembe Wimbledonban a két játékos, akkor a legjobb 16 között Swiatek három játszmában győzött. Bencic csak egyszer tudott nyerni kettejük összecsapásain, mégpedig a US Open 2021-es nyolcaddöntőjében, két szettben.
A csütörtöki második elődöntőben a svájci teniszezőnő elvesztette első adogatójátékát, ezzel előnybe hozta ellenfelét. Ezt követően egyik gémben sem hibáztak a felek, mindketten hozták szervájukat, egészen a nyolcadik játékig, amit a 24 éves lengyel játékos semmire vett el, ezzel 6:2-re megnyerte az első szettet. A második játékrészben a tokiói olimpia aranyérmese enerváltan játszva sorra elvesztette adogatásait, a világranglista negyedik helyezettje 6:0-ra megnyerte a szettet és ezzel a találkozót is. A mérkőzés mindössze 1 óra 11 percig tartott.
A Roland Garros négyszeres és a US Open egyszeres bajnoka első felnőtt füves pályás Grand Slam döntőjét játssza, mégpedig az amerikai Amanda Anisimovával, akivel még nem mérkőzött. Swiatek 2018-ban a juniorok között már nyert bajnoki címet Wimbledonban.
Eredmények:
női egyes, elődöntő:
Iga Swiatek (lengyel, 8.)-Belinda Bencic (svájci) 6:2, 6:0
korábban:
Amanda Anisimova (amerikai, 13.)-Arina Szabalenka (fehérorosz, 1.) 6:4, 4:6, 6:4
Írja a Magyar HÍrlap