Elstartolt a vitorlás ünnep

MH/ MTI
2025. július 10. csütörtök. 14:31

Schmidt Ádám rámutatott: Európa-szerte híres a Kékszalag, amelyen az erős szél miatt idén megdőlhet a pályacsúcs is.

Az államtitkár jó sportolást és jó szelet kívánt a résztvevőknek, és azt, hogy mindenki épségben érjen célba a versenyen.

A Kékszalag fontos üzenete Schmidt Ádám szerint az is, hogy túl azon, hogy néhány hajóegység a győzelemért – és ilyen szélben akár a rekorddöntésért – száll versenybe, széles korosztályt megmozgat, és a Balatont is népszerűsíti.

A tókerülő vitorlásverseny honlapján közzétett tájékoztatás szerint idén a Kékszalagon 479 hajó készült rajthoz állni, 29 hajóosztályban és nyolc értékelési csoportban.

A HungaroMet Zrt. által készített, és a verseny honlapján közölt időjárási előrejelzés szerint a rajt időpontjában a Balaton keleti medencéjében a Balatonfűzfő-Siófok vonalban erős – óránként 45-50 kilométeres – lökésekkel kísért északnyugati szél fúj.

Az északi part közelében lényegesen gyengébb a szél, azonban a völgyek kijáratában ott is előfordulhat egy-egy erős közeli befújás. A levegő a víz felett 17 fokos, a víz hőmérséklete ugyancsak 17 fok.

A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, a hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár. A balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a Tihanyi-szoros érintésével haladnak, majd Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.

A Kékszalag időrekordját továbbra is a Józsa Márton vezette Fifty-Fifty tartja 2023 óta 5 óra 3 perc 56 másodperces idővel. Legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas győzött a Kékszalagon.

Írja a Magyar HÍrlap