Sinner a wimbledoni elődöntőben

Az olasz játékos a nyolc között azt a Ben Sheltont verte három játszmában, aki a harmadik körben Fucsovics Mártont búcsúztatta. Sinner azzal kerekedett amerikai ellenfele fölé, hogy a legfontosabb labdamenetekben jobban koncentrált. Az első szettben például mindkét fél megnyerte a saját adogatójátékait, a rövidítésben pedig 0-2 után sorozatban hét pontot szerzett a füves pályás Grand Slam-torna első kiemeltje.

A folytatásban is kiegyenlített küzdelem zajlott a pályán, még bréklehetőséghez is alig jutottak fogadóként a játékosok, de éppen az volt a döntő, hogy amíg Shelton mindkét esélyét kihasználatlanul hagyta, addig Sinner a lehető legjobbkor, 5:4-es előnyénél kihasználta a második sanszát. A harmadik felvonásban adogatóként esélyt sem adtak egymásnak, de Shelton ismét a legrosszabbkor, 5:4-es hátrányban remegett meg, így hiába volt szoros az összecsapás, Sinner mégis három szettben tudott diadalmaskodni.

Az Australian Open kétszeres és a US Open egyszeres bajnoka a szerb Novak Djokovic és az olasz Flavio Cobolli párharcának győztesével találkozik a fináléba kerülésért.

Eredmények, negyeddöntő: férfiak: Jannik Sinner (olasz, 1.)-Ben Shelton (amerikai, 10.) 7:6 (7-2), 6:4, 6:4

Írja a Magyar HÍrlap