
MH/ MTI
2025. június 21. szombat. 17:39
Frissítve: 2025. június 21. 17:51
A három egység közül elsőként a Csehországban triplázó, azaz három számot is vállaló Csikós Zsókát szólították a rajthoz a kajak egyesek 1000 méteres döntőjében. A 24 éves szolnoki versenyző simán nyerte az előfutamát, és hamar kiderült, hogy a fináléban sem akad ellenfele. A magyar kajakos a rajt után az élre állt, féltávnál már két hajóhosszal vezetett a második helyen haladó svéd Melina Andersson előtt, a második 500 méteren pedig még tovább is tudta növelni az előnyét, s végül fölényes győzelmet aratott. A másodikként beérő skandináv rivális több mint négy másodpercet kapott Csikóstól, aki a vasárnapi zárónapon 500 és 5000 méteren lesz még érdekelt.
„Kicsit izgultam a rajt előtt, de bíztam abban, hogy a világkupák alapján elöl kell végeznem” – nyilatkozott a győztes, aki a gyorsasági szakágat tekintve pályafutása legjobb eredményét érte most el. „Próbáltam végig magamra figyelni, hogy jól evezzek és ki tudjam hozni magamból a maximumot, szerencsére sikerült. Nagyon sokat jelent számomra ez az aranyérem, biztos vagyok benne, hogy kellett hozzá az is, hogy fiúkkal készültem, és mivel a szezon elején még a Világjátékokra és a maratonra fókuszáltunk, nagyon sok hosszút eveztem. Kíváncsian várom, hogy mire lesz elég a teljesítményem holnap ötszázon.”
A férfi kajakosok 500 méteres versenyében Varga Ádám kétszeres címvédőként érkezett Racicébe azzal a céllal, hogy sorozatban harmadszor is megnyerje a számot. A kétszeres olimpiai ezüstérmes klasszis az 5-ös pályán visszafogottan kezdett a fináléban, miközben a kettesen a norvég Gunnar Eide kilőtt és fél hajóval a mezőny előtt lapátolt. A hajrához érve Eide, Varga és a spanyol Alex Graneri küzdött a dobogós helyeken, aztán a magyar kajakos az utolsó száz méteren fokozatosan ellépett a többiektől és tisztán elsőként haladt át a célvonalon. Granieri mögött a hazai kedvenc, világbajnok cseh Josef Dostal lett a harmadik.
„Egyik győzelmet sem adják ingyen. Örülök, hogy folytattam a szériát akár az Európa-bajnokságokat, akár az idei ötszáz egyes versenyeimet tekintve” értékelt a Ferencváros 25 éves kajakosa. „Ötszázon nem szeretek taktikázni, elindulok, aztán ha a hajrára marad valami, akkor marad, ha nem, akkor visszaszámolok a célig. Láttam, hogy Gunnar nagyon elindult, elhúzott, de reménykedtem, hogy el fog fáradni, mint az előfutamban, és így is történt.”
Varga vasárnap 5000 méteren is vízre száll majd.
A most debütáló vegyes kenu négyes 500 méteres számban öt hajó nevezett, köztük az Opavszky Réka, Kollár Kristóf, Juhász István, Csorba Zsófia összeállítású hajó. A döntő magyarok és a spanyolok küzdelmét hozta az első helyért, végül Kollárék lettek az ezüstérmesek.
„Egy kis izgalom volt bennem, mert nem ismertem a mezőnyt, de egyébként vártam a versenyt, mert bár sokat nem tudtunk együtt készülni, az edzések alapján azt éreztem, hogy jók lehetünk” – mondta Kollár Kristóf.
A magyar volt egyébként az egyetlen olyan egység a mezőnyben, amelyben elöl és hátul is női versenyző lapátolt, s a két férfi kenus térdelt középen.
Magyarország az első finálés nap után négy arany-, egy ezüst- és két bronzéremmel áll.
A kontinensviadal vasárnap 12 döntővel zárul, ezek mindegyikében lesz magyar hajó. A finálékat élőben közvetíti az M4 Sport.
A további program:
vasárnap:
200, 500 méteres és para döntők 9.06
5000 méteres döntők 14.37
Írja a Magyar HÍrlap