Kopasz Bálint magabiztos győzelemmel mutatkozott be, Adolf a középfutamban

MH/ MTI
2025. június 19. csütörtök. 15:01

Elsőként a C-1 1000 méteres előfutamokat rendezték meg, a tavaly, Párizsban olimpiai hetedik Adolf azonos futamba került a címvédő román Catalin Chirilával és a szintén Eb-aranyérmes lengyel Wiktor Glazunow-val.

Az első három jutott egyből a fináléba, de miután a két nagy rivális mellett még görög ellenfele is megelőzte, a magyar kenus negyedik helyével nem tudott azonnal a legjobb kilenc közé kerülni, pénteken vár még rá egy középfutam.

„Előzetesen gondolkodtam, hogy érdemes-e mindent beletenni ebbe a pályába, a középfutam holnap lesz, a döntő pedig holnapután, úgyhogy szerintem még belefér, hogy holnap menjek egy jó pályát. Edzésnek is jó lesz. Valószínűleg bejuthattam volna egyenes ágon, de ötszáznál úgy éreztem, jobb ha nem erőlködök.” – értékelt az FTC 25 éves, négyszeres világbajnok sportolója.

Férfi K-1 1000 méteren nagyobb a mezőny, így az előfutamban csak az első hely ért finálét, de meglepetés lett volna, ha a hazai válogatót, illetve a májusi világkupákat is megnyerő, olimpiai, világ- és Európa-bajnok Kopasz Bálint nem jut be egyből a legjobbak közé.

Tokió bajnoka magabiztosan teljesítette első pályáját, különösebb megerőltetés nélkül nyerte meg a futamát, így már készülhet a szombati döntőre.

„Úgy gondolom, hogy ez egy elég könnyű futam volt, ettől függetlenül résen kell lenni, mert mindig lehet egy meglepetés-ember, mint tavaly a fehérorosz Aleh Jurenyija. Első pályának nagyon jó volt, így terveztük – nyilatkozott az MTI-nek Kopaszné Demeter Irén, Kopasz Bálint edző-édesanyja. – Ezután még jön Bálint számára egy edzés, délután is, majd holnap délelőtt egy újabb, közepes erősségű tréning, délután pedig pihenés.

Aztán várjuk a döntőt.” A Győri VSE 27 éves kajakosa a verseny után azt mondta, a körülmények ideálisak, mert bár kicsit „kemény” a víz, a 22-24 fokos hőmérséklet és a szélviszonyok egyelőre kedvezőek.

A nyitónapon további 13 magyar egység mutatkozik be a Labe (Elba) Arénában, ahol 32 ország mintegy 400 sportolója indul. Csütörtökön az elő-, pénteken a középfutamokat rendezik az Eb-n, ezeket a versenyeket az m4sport.hu-n lehet követni, míg a szombati és vasárnapi döntőket élőben közvetíti az M4 Sport.

később:

200, 500 és 1000 méteres előfutamok 200 és 500 méteres előfutamok 15.00

péntek:

200, 500 és 1000 méteres középfutamok 10.00

200 és 500 méteres középfutamok 14.00

szombat:

200, 500, 1000 méteres és para döntők 10.37

200, 500, 1000 méteres és para döntők 14.37

vasárnap:

200, 500 méteres és para döntők 9.06

5000 méteres döntők 14.37

Írja a Magyar HÍrlap